Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz


A helyszín tömegközlekedéssel (11-es busz, Nagybányai út megálló vagy 56, 56A, 59B, 61-es villamos, Nagyhíd megálló) is megközelíthető, de autóval jobban járunk. A Nagybányai úton a szikla közvetlen közelében parkolhatunk, de eggyel lejjebb, a Csalán utcában is megállhatunk, ekkor a zöld sávot követve kell felmennünk a Nagybányai lépcsősoron a pihenőpadig. Az Apáthy-sziklához vezető útvonalat nem lehet eltéveszteni, a terepen ugyanakkor esős időben érdemes óvatosan járni, könnyen megcsúszhatunk. Szerencsére a veszélyesebb helyeken a biztonságot korlátok segítik.

A fényképezőgépet továbbindulva se tegyük a hátizsákunk mélyére, merthogy balra a kilátást csodálhatjuk, jobbra érdekes sziklaképződményeket láthatunk, többek között a Kőkaput. A zöld sávot egészen a műút keresztezéséig kövessük, azon átkelve pedig forduljunk balra, és térjünk át a zöld körre.
Nem kell sokat gyalogolni, hogy a hangulatos Macis játszótérhez érjünk, kisgyerekekkel érdemes betérni ide. Hangulatos játékok mellett fából faragott medvék, méhecskék, bogarak várnak minket, a kötélhintaágyba felnőttek is beledőlhetnek szusszanni kicsit, a gyerekek kedvence pedig jó eséllyel a vastag kötelek által tartott gumiabroncshinta lesz.

A sziklától továbbindulva továbbra is maradjunk a kék sávon, amely egyenesen elvezet minket az Árpád-kilátóig. Ha bal oldalt futballpályát látunk, tudhatjuk, hogy már közel járunk: kis kaptatót követően néhány perc és megérkezünk. A kilátó pihenőként is működik, fedett helyen több pad áll a megfáradt túrázók rendelkezésére.
Miután kigyönyörködtük magunkat, nincs más hátra, mint visszatérni a túra kiindulópontjára. Ezt a zöld kör jelzést követve érjük el, a kilátó lépcsőin lelépdelve forduljunk balra. Az út kisvártatva ismerőssé válik, azt az elágazást érjük el, ahol lefordultunk a játszótérre, ezúttal azonban balra menjünk, a műút felé. A Nagybányai útra kell rácsatlakoznunk (a kisbolttal szemben), és ezen maradva visszasétálhatunk az Apáthy-szikla előtti pihenőpadhoz. Ha mindent jól csináltunk, nagyjából hét kilométeres túra végére értünk.

Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

Már lehet nevezni a Gerecse teljesítménytúrákra

Ha nem vízálló a túracipőnk, így azzá tehetjük

Február végén rendezik meg a Rejtett Kincsek Túráit





