csupasport bannerhátsófüves banner

Bács-Kiskun Ultra Illegál: bulifutás, zsíroskenyér-parti és ingyen kávé

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2024.07.06. 13:32
null
Kelemen Anett kiváló ultrafutó szervezésében tavaly először rendezték meg a Bács Kiskun Ultrát, ami idén ugyan elmaradt, de megtalálták a módját, hogy bepótolják

Közel ötvenen vettek részt a Bács-Kiskun Ultra Illegálon, a beszámolók szerint nagy sikere volt az eseménynek.

Ez amolyan közösségi vagy bulifutás volt – mondta Kelemen Anett, aki főszervezője volt az egy évvel ezelőtti Bács-Kiskun Ultrának, ám idén sajnos nem rendezték meg a versenyt. – Tavaly először rendeztük meg a Bács-Kiskun Ultrát, akkor a szponzoraink anyagilag és más módon támogattak minket, így sikeres volt. Az ideire gyakorlatilag a tavalyi verseny után egyből lehetett jelentkezni, meg is nyitottuk a nevezést, de a vártnál jóval kevesebben érdeklődtek. Tudom, hogy december tájékán még sokan nem tudják a nyári programjukat, de azt láttuk, hogy nagyon kevesen érdeklődnek a Bács-Kiskun Ultra iránt. Továbbá nem volt szponzor, aki támogatta volna az eseményt, ezek miatt idén lemondtunk a rendezésről.

Több városból és faluból is érkeztek hozzánk sportolók, a teljesség igénye nélkül például Szegedről, Nagykanizsáról és Kiskunhalasról is. Közel ötvenen futottunk, és ezúttal bringás kísérőt is igénybe lehetett venni, és több táv közül lehetett választani. Volt klasszikus nyolcvan kilométeres, de lehetett futni ötvenhárom, harminckettő és húsz kilométert is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pálya módosítása miatt a leghosszabb táv „csak” 79.9 kilométeres lett.

Ráadásul remek ötlet volt, hogy aki tavaly nem tudta teljesíteni a távot, most megpróbálhatta, és ha sikerült, megkapta a célszalagját.

Rendre részt vesz futóversenyeken – mi a következő cél?

A következő júliusban a Kör teljesítése. Most erre készülök nagy erővel, nemrég kezdtem el dombos terepen az edzéseket, majd ezt követően az októberi backyard-világbajnokságon indulok a magyar csapat tagjaként. A vb-re a Kör után kezdek el készülni, nagy vágyam egy jó eredmény elérése.

Fotók: tillasphoto

Legfrissebb hírek

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Csupasport
4 órája

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
Tegnap, 14:05

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38
Ezek is érdekelhetik