csupasport bannerhátsófüves banner

Több százan vettek részt a háromnapos Csömöri Bringafesztiválon

P. K.P. K.
2024.05.20. 10:23
null
A nők elitkategóriájában Bokros Csenge Anna, a férfiaknál pedig a címvédő Palumby Zsombor diadalmaskodott a 12. Csömöri Bringafesztivál MTB XCO C2 Magyar Kupa-futamán.


Pénteken a Diákolimpia országos döntőjével vette kezdetét az idei bringás forgatag Csömörön, ahol az ország számos pontjáról érkező közel négyszáz tanuló mérte össze tudását az XCC- és a pumpaversenyen – derült ki a szervezők tájékoztatásából.



Szombaton az U9-esektől a masterkorosztályokig kis híján kétszáz versenyző pattant nyeregbe a nemzetközi MTB XCO C2 MK-viadalon. Az U19-esek mezőnyében a fiúknál a csömöri Vas Barnabás címvédőként ezúttal is megnyerte a futamát, a lányoknál pedig két ukrán versenyzőt megelőzve Bruchner Regina hasított az első helyre. A felnőttek viadala nagy csatákat hozott: a hölgyeknél Bokros Csenge Anna győzött a csömöri Greman Szonja előtt, míg a férfiaknál csak „célfotó” döntött a címvédő Palumby Zsombor javára az ukrán Olekszandr Hudima ellenében.



Vasárnap a csömöri Béke térről induló, nagyjából 80 kilométeres kistérségi kerékpáros körtúrával zárult a háromnapos 12. Csömöri Bringafesztivál.

Legfrissebb hírek

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
Tegnap, 11:36

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Az országban egyedülálló bringaparkot adtak át Balatonfüreden

Csupasport
2026.09.09. 17:30

Milyen az ideális bringás hátizsák?

Csupasport
2026.09.02. 22:11

Így tartsuk karban könnyedén a kerékpárunkat

Csupasport
2026.08.09. 18:08

A béke kerékpáros nagykövete – Hosszú Kávé Zelei Józseffel

Képes Sport
2026.07.12. 08:33

Jó hír a bringásoknak: kerékpárosbarát szállásláncolatot hoztak létre a balatoni régióban

Csupasport
2026.06.26. 10:56

Megválasztották az év kerékpárútjait

Csupasport
2026.06.04. 14:40