csupasport bannerhátsófüves banner

Jótékonykodj, miközben futsz – jön a Csókakör Trail!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.13. 19:26
null
Március 23-án több százan gyűlnek össze egy jótékonysági sporteseményre, hogy futva, nordic walkingozva vagy túrázva hódítsák meg a Fejér vármegyei csókakői várat a Vértes lábánál.

Március 23-án újra jön a Csókakör Jótékonysági Trail. A negyedik alkalommal megrendezendő esemény a csókakői Barkócaberkenye Néptáncegyüttes közösségi házának felújítását kívánja segíteni – derül ki a szervezők tájékoztatásából.

A futás szerelmeseit 7, 14 és 21 km-es távon várják, a túrázók és nordic walkingozók 7 km-es útvonalat járhatnak be. A kisebbek sem maradnak verseny nélkül, hiszen a gyermekek a 2 km-es Bagolyfióka Futamon, valamint a 400 méteres Dörmögő Dömötör Futamon próbálhatják ki magukat.

Március 23-án tehát lehet futni, sétálni vagy éppen kutyát sétáltatni, továbbá kutyával futni jótékony célért Csókakőn, ráadásul a verseny az Ötpróba-sorozat része, így pontokat is lehet gyűjteni. A rendezvény ideje alatt gyermekprogramokkal is várják a kicsiket. A 4. Csókakör Jótékonyági Trailre nevezni a következő linken lehet a nevezési díj egyidejű befizetésével:

https://sportnaptar.hu/hoditsd-meg-a-varat-csokakor-trail-7-14-21-km_AE8CF2CD94530670

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
2025.09.13. 18:45

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik