csupasport bannerhátsófüves banner

Ilyen még nem volt: flitteres, diszkófényes futás a föld alatt Kőbányán

Csupasport  Csupasport
Vágólapra másolva!
2024.02.16. 11:17
null
Akik szeretik a futást és a diszkót, azoknak február 24-én a kőbányai pincerendszerben a helyük, ahol jó zenék, remek hangulat és izgalmas fényeffektek várják őket.

Szokatlan ötlettel készülnek a szervezők a február 24-i Föld Alatti Futásra: a kőbányai pincerendszerben a diszkókorszakba repítik vissza az indulókat, zenével, diszkógömbökkel, flitteres ruhákkal, színes lámpákkal és feltűnő, bevállalós ruhákkal.

Az ötlet onnan jött, hogy futás közben rengetegen hallgatnak zenét; ráadásul a megfelelő távot is megtalálhatja mindenki, a 300 méteres ovisfutamtól a két-három kilométeres alagúttúrán át a félmaratoni távig lehet választani a versenyszámok között.

Az esemény versenyközpontja reggel hét órakor nyit a Rottenbiller Parkban (Budapest X. kerület, Előd u. 1.), a futás nyolctól kezdődik (a Kőbányai Sörgyár pincerendszerein és a terület parkjain át vezet az útvonal), az utolsó csoportot délután háromkor indítják.

A helyszín megközelíthető a 9-es, 162-es, 85-ös, 185-ös és 217-es autóbusszal, valamint a 3-as, 28-as, 62, 62A villamossal. Az autóval érkezőknek a környező utcákban van ingyenes parkolási lehetőség.

 

Legfrissebb hírek

A napfelkelte erőt adott neki, a hajrában lépett előre a vb-n

Csupasport
2025.11.11. 17:00

Korosztályos aranyérem és országos csúcs a 24 órás vb-n

Csupasport
2025.11.10. 14:51

Jön minden idők legnagyobb létszámú hazai föld alatti futóversenye

Csupasport
2025.11.07. 13:39

Presztízsértékű volt neki a verseny, érmet nyert rajta

Csupasport
2025.11.04. 16:33

Átszúrta egy faág a cipőjét, ennek ellenére nyert 80 kilométeren

Csupasport
2025.11.03. 21:02

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08
Ezek is érdekelhetik