csupasport bannerhátsófüves banner

A görögországi versenyek motiválják igazán

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.02.21. 13:52
null
Balázsiné Boros Linda két fő versenyt jelölt ki magának, jelenleg ezekre készül nagy erővel.

Nézzünk visszafelé egy kicsit: milyen volt az előző éve?

Még egy kicsit visszább mennék az időben, egészen a kétezerhuszonkettes Spartathlonig – mondta Balázsiné Boros Linda a Csupasportnak. – Miután teljesítettem a görög versenyt, kevés esélyt láttam arra, hogy ismét bekerüljek sorsolással, így kétezerhuszonhármat felkészülési esztendőnek szántam az idei versenyszezonra. Tavaly nem jelöltem ki fő versenyt, az edzőmmel azt akartuk megnézni, hol is tartunk, mire vagyok képes sorozatterhelés alatt.

Ezek alapján sok versenyen volt ott. Mire jutottak?
Az első megméretésemre tavasszal Martonvásáron került sor, és remekül sikerült a tizenkét órás verseny. Ezt követően az Ultrabalatonon vettem részt, ahol egyéni csúcsot futottam, végig egyenletesen tudtam haladni. Azonban azt érzem, hogy maradt benne, tudnék javítani az időeredményemen. A nyárra azt tűztük ki, hogy másfél hónapon belül minél több kilométer legyen a lábaimban, így júliusban és augusztusban ott voltam az Ultra Tisza-tó százharminc kilométeres távján, a szintén százharminc kilométeres Ultra Lupa-tó eseményen, illetve a Suhanj!6-on is. A végére rendesen elfáradtam, de ez is volt a cél. Illetve az ősz végére szerettünk volna egy hosszabb távot, így az év végén még teljesítettem a privát Ultrabalatont. Amit elterveztünk, azt végrehajtottuk, voltak hibák, amiket ki kell javítani, de összességében azt láttuk, hogy jó az alap, így motiváltan vághattam neki az idei évadnak.

A felkészülési időszakban jár – hol tart?

Jól érzem magam, de természetesen a csúcsforma még odébb van. Amikor végiggondoltuk a kétezerhuszonnégyes terveket, az volt a legfontosabb, hogy olyan célokat tűzzek ki, amelyek igazán motiválnak.

Térjünk is rá az idei céljaira: miben találta meg a motivációt?

 

Legfrissebb hírek

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
1 órája

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05

NB II-es felkészülés: a Budafok az Ajkát verte, a Soroksár a Mislenyt győzte le

Labdarúgó NB II
2026.01.14. 21:58

Csaknem négyezren neveztek a tél legnagyobb futóeseményére

Atlétika
2026.01.13. 15:38

Érezte, hogy valami nem stimmel, leállt a versenyzéssel

Csupasport
2026.01.13. 15:32

Benke György sikeresebb és gyorsabb szeretne lenni

Csupasport
2026.01.12. 12:44

Perjás Noémi célja: mentális fejlődés és kevesebb stressz

Csupasport
2026.01.11. 13:34

Brown Viktória az erdei és hegyi futóversenyek felé veszi az irányt

Csupasport
2026.01.10. 15:24
Ezek is érdekelhetik