A sérülés is bizonyítja, hogy figyelni kell a test és az elme jelzéseire

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.12.31. 14:23
Purgai Evelyn, az egyik legjobb magyar Spartan-versenyző sérülése miatt mentálisan nehéz éven van túl.

Lassan itt az esztendő vége: milyen éve volt?

Pedig jól kezdődött az év, a sérülés előtt remek eredményeket ért el.

Való igaz, Nagymaroson februárban két versenyt is megnyertem, aztán áprilisban Salgótarjánban már fájt a lábam, ott még nem volt ebből nagy gond, de a májusi eseményen már igen. Nem kellett volna részt vennem a romániai megméretésen, pihennem kellett volna egy-két hónapot, s akkor a nyár végét, illetve az őszt teljes erőbedobással kezdhetem... Szóval ha figyelek a testem jelzéseire, valószínűleg elkerülhettem volna a sérülést. 2022-ben sokat versenyeztem, remek eredményeket értem el, kicsit vissza kellett volna vennem ezután.

Egyébként a Spartanon belül az elitkategóriában sokan járnak hasonló cipőben, mint én, sokan megsérültek az utóbbi időszakban. Az esetem jó példa lehet másoknak, hogy figyelni kell a jelzésekre. Ha a test és az elme üzen, akkor szünetet kell tartani.

Említette, hogy korán tért vissza: mi volt ennek az oka?

2024-ben valamelyest változik a rendszer a Spartannáll: hogyan várja az évet?

Nem lesz külön elit- és korcsoport-kategória, egyszerre indul mindenki különböző rajtzónákból, így minden versenyzőnek ugyanannyi esélye lesz. Kíváncsian várom, hogyan működik az új lebonyolítási rend. A sérülésemig azt gondoltam, rendíthetetlen vagyok, kibírok mindent, de tanultam az esetből, meg kell találnom a megfelelő egyensúlyt. Okosan versenyezve a legjobb eredményeket szeretném elérni hazai és nemzetközi szinten, és legalább olyan formába szeretnék kerülni, mint 2022-ben voltam. Megcélzom a világ- és Európa-bajnokságot, szeretnék az élmezőnyben maradni. Most a legfontosabb, hogy teljes mértékben felépüljek, és ezek után is élvezzem a futást, illetve ne nyomásként éljem meg. Kissé félve, bár annál izgatottabban várom már a jövő kihívásait.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik