csupasport bannerhátsófüves banner

Szombaton rendezik a jubileumi 10. Szőlőskört!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2023.09.01. 18:13
null
Több mint kétezer-ötszáz embert várnak, igazi fesztiválhangulat várható Balatonszőlősön. A rendezvény főszervezőjével, Baranyai Mátéval beszélgettünk.

Szeptember 2-án tartják a 10. Szőlőskört Balatonszőlősön. Baranyai Máté főszervező elmondta, meg szeretnék adni a módját a tizedik futóversenynek, remek programsorozat és bombaerős mezőny várja az érdeklődőket.

„Rengeteget fejlődött a verseny az évek alatt – mondta Baranyai Máté főszervező a Csupasportnak. – Az első évben huszonhét résztvevő volt, most az ötven kilométeres távon több mint háromszázan lesznek, a teljes rajtlistát nézve pedig több mint kilencszáz sportoló lesz velünk. Hogy csak néhány nevet említsek, ott lesz Maráz Zsuzsanna, a nemrégiben negyvennyolc órás világbajnokságon aranyérmet szerző Brown Viktória és Beda Szabolcs, de a Celtic63-győztes Petróczi Márton is versenyez. A női pályacsúcstartó Megyeri Krisztináról se feledkezzünk meg, ő tavaly győzött a nők között, minden bizonnyal meg szeretné védeni a címét. Bombaerős lesz a mezőny, nagy izgalmak várnak ránk.”

Az időjárás-előrejelzést figyelve úgy néz ki, hogy kiváló futóidő lesz szombaton Balatonszőlősön, így minden adva van a nagyszerű eseményhez.

„Nem egyszerűen futóverseny lesz, hanem igazi fesztivál

– folytatta Baranyai Máté. – Körülbelül kétezer-ötszáz embert várunk, lesznek koncertek, főzőverseny, gyerekfutóverseny, a kicsiket fagyival, palacsintával és ringlissel várjuk. Igazi falunap jellege lesz, a sport és a kultúra találkozik egymással. Van lehetőség a helyszíni nevezésre, hetven helyet megtartottunk azoknak, akiknek ezután jön meg a kedve a részvételhez. Egészen szombat reggel hét óráig lehet nevezni, nyolckor ugyanis elrajtol a mezőny. Délután öt órakor pedig jön a díjátadó. Már kész a színpad és a sátor, mindenkit szeretettel várunk szombaton a balatonszőlősi futballpályára.”

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik