„Nem titok, egyéni csúcsot szeretnék futni!”

„Úgy gondolom, jól haladok – közben az edzőm már elkezdett stresszelni, hogy emeljük az adagokat, csak egy hónap van hátra, fogy az idő… Ő találja ki az edzéstervet, én azt csinálom, amit mond. Érezhető, hogy közeledik a verseny, nagyon várom, hogy ott legyünk. Nem állítom, hogy minden edzés előtt megünneplem, hogy százszor körözhetek a pályán, de várom, mi lesz az eredménye a sok nehéz tréningnek. Jó lenne még egy pluszhónap – igaz, minden maraton előtt ezt érzem! Már tervezzük a vébé hetét, próbáljuk összerakni, mi lesz a gyerkőcökkel, hogyan tudok majd pihenni. Úgy hallottam, be kell majd költözni a csapatszállóba, de erről semmilyen hivatalos értesítést sem kaptam. Bízom benne, hogy így lesz, mert tudnék kicsit pihenni és csak a vébére koncentrálni. Itthon a két gyerek mellett nehéz pihenni, a beköltözés egyszerűsítené a helyzetet – ha nem lesz ilyen lehetőség, még kitaláljuk, mi és hogyan legyen. Valószínűleg akkor is vendégségbe mennek a kicsik, hogy legalább otthon tudjak aludni és pihenni, amire nagy szükségem lenne. Rebesgették azt is, hogy rendeznek kötelező edzőtábort, de csak valakinek a valakijétől hallottam az információt.

A helyezést illetően nem lehet célom, nem ismerem annyira a mezőnyt, viszont kitaláltam egy időt, jó lenne a környékén teljesíteni.