Gyönyörű motorok és magyar erősember-győzelem a Harley-fesztiválon

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.06.26. 09:11
Juhász Péter nyerte meg a Premium Strongman League (PSL) második fordulóját, amelyet különleges környezetben, a Harley-Davidson 120. évfordulós fesztiválján rendeztek meg.

Kiváló hangulatban, különleges környezetben a Harley-Davidson 120. évfordulós fesztiválján, a Puskás Aréna Parknál tartották a Közép-Európa erősember-versenysorozata, a Premium Strongman League (PSL) második fordulóját. A rangos versenyt a mádi Juhász Péter nyerte meg, megelőzve a belga Nana Evanst és a holland Kevin Hazelegert.

Juhász Péter legközelebb szó szerint hazai pályán bizonyíthat, mivel június 8-án Mádon rendezik meg a Premium Strongman League harmadik fordulóját.

„Nagyon várom. Nemcsak a szervezésből veszem ki a részem, szeretném a többieket a megfelelő minőségben vendégül látni, emellett pedig az is fontos, hogy a nézők is jól szórakozzanak. Hazai pályán kötelező lenne jó eredményt elérni, de ezzel egyelőre nem foglalkozom, próbálom kiélvezni a sikert” – tette hozzá Juhász Péter.

Maga a fesztivál egyébként szintén fantasztikus hangulatban zajlott, változatos programokkal, és persze rengeteg egyedi, gyönyörű Harley-Davidsonnal. A világ minden tájáról érkeztek motorosok a budapesti rendezvényre, a teljesség igénye nélkül találkoztunk uruguayi, portugál, ausztrál, olasz, svéd, francia, ír, német és szaúdi motorosokkal is, akik a saját klubjuk (chapter) címerét viselték.

A rendezvényen fellépett mások mellett az Edda, a Pokolgép, az Anna and the Barbies és az ausztrál Wolfmother zenekar is.

Fotó: MTI

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik