csupasport bannerhátsófüves banner

A jóból is megárt a sok – a túlzott folyadékbevitelnek káros hatásai lehetnek

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2023.06.01. 10:41
null
A kevés víz fogyasztásához hasonlóan a túlzott hidratálás, azaz a hyponatraemia is lehet veszélyes.

A dehidratáltság, azaz a szervezet kiszáradása folyadékhiány esetén lép fel, tünete a szomjúság, fejfájás, koncentrációzavar és bőrszárazság. Akkor beszélhetünk róla, ha nem iszunk elegendő vizet, vagy ha több folyadékot veszít a szervezetünk, mint amennyit beviszünk. Leggyakoribb tünetei a koncentrációzavar, fáradtság és fejfájás, de meleg időben fizikai terhelés hatására a hőguta rizikója is megnőhet.

Kevésbé ismert, ugyanakkor legalább annyira kellemetlen mellékhatásokkal járhat ennek ellenkezője, a túlhidratáltság, azaz a hyponatraemia. Előfordulása sokkal ritkább, leginkább azokat érinti, akik hosszabb, akár ultratávokat tesznek meg futva, de a túrázóknak is érdemes figyelniük.

Hyponatraemia esetén a vér felhígul, a nátriumkiválasztás szabályozása károsodik.

Extrém esetben az ember kómába eshet vagy bele is halhat. Az enyhébb tünetek hasonlóan a dehidratációhoz: fáradtság, fejfájás, hányinger, ami az embert arra készteti, hogy még többet igyon, amivel csak ront a helyzeten.

A túlhidratáltság megelőzése érdekében a legjobb, amit tehetünk, hogy jegyezzük, mennyi folyadékot fogyasztunk. Ökölszabályként jó lehet, ha 15-20 percenként néhány kortyot iszunk, de próbáljunk nem többet fogyasztani annál, amennyit izzadunk. Fontos az is, hogy figyeljünk a só mennyiségére, sima víz helyett igyunk sportitalt, hogy pótoljuk az elektrolitokat vagy a sima vízhez adjunk sótablettát.

Legfrissebb hírek

A téli túrázás aranyszabálya: korai indulás, korai érkezés

Csupasport
2025.12.05. 22:41

Hasznos ötletek téli túrákhoz

Csupasport
2025.11.23. 15:22

Kunyhótól kunyhóig Európa hegységeiben

Csupasport
2025.11.16. 21:36

Hogyan váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2025.11.09. 16:04

Ezeket fogyasszuk bátran túrázás alatt, és ezeket mértékkel

Csupasport
2025.11.06. 09:15

Így cipelhetünk minél kevesebb súlyt a túrahátizsákban

Csupasport
2025.10.23. 18:06

Túra vagy nordic walking: így válasszunk botot!

Csupasport
2025.10.02. 17:41

Csaknem négyszázan vettek részt a Gemenc kincse vízitúrán

Csupasport
2025.09.20. 13:54
Ezek is érdekelhetik