csupasport bannerhátsófüves banner

Suhajda Szilárdot látta egy mászócsapat, péntek hajnalban indult a mentés

Vágólapra másolva!
2023.05.25. 21:41
null
A magyar hegymászó fagyási sérüléseket szenvedett, agyödéma jelei látszottak rajta, a felesége azonban hisz a csodákban.

Szerda délelőtt óta nem ad hírt magáról Suhajda Szilárd, aki a Mount Everestet akarta megmászni egyedül, serpák és oxigénpalack segítsége nélkül. Másfél napja folyik a kutatás, és csütörtök estére új hír jelent meg a hegymászó közösségi oldalán.

„A hazai háttércsapat május 25-én reggel értesült róla, hogy Szilárd körülbelül 8780 méteren, a Hillary-lépcső aljában van. Az őt észlelő csapat elmondta: ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt. Amikor elhaladtak mellette, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta. A háttércsapat az esti órákban megállapodott a Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy 26-án reggel megkísérelnek helikopterrel felrepülni olyan magasságba, ahonnan láthatják Szilárdot.

Ezzel egy időben három serpát elindítanak Szilárdért, akik optimális esetben már május 26-án, a késői órákban felérhetnek hozzá.

„A realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják abban a magasságban, azonban én teljes mértékig bízom Szilárdban, és hiszek a csodákban” – mondta Legindi Tímea, az expedíció kommunikációs munkatársa, aki nem csak Szilárd egyszemélyes háttércsapatát alkotja, hanem a mindennapokban is szerető társa, felesége.

A bejegyzésnél nagyon sok hozzászóló azt nem értette, hogy ha egy csapat megtalálta Suhajdát, elhaladt mellette, akkor miért nem segített neki. Nagyon kevés az információ, de vélhetően ez egy mászócsapat volt, nem pedig a mentőcsapat, véletlenül bukkantak a magyar sportolóra ereszkedés közben. Az Everesten még képzett mentőknek is szinte a lehetetlen kategóriába tartozik egy sérült mászó lehozása. Mindenki számára a túlélés a cél, a fáradt, a csúcsról visszatérő hegymászók ha akarták volna, sem tudják magukkal vinni a sérült társat. Ha volt fölösleges palackjuk, talán otthagyták, de fölösleges palack általában nincs az embernél. Visszatérve jelezték, hogy látták Suhajdát – innen már minden azon múlik, a mentők időben találják-e meg, de az biztos, hogy már nagyon sok idő eltelt szerda reggel óta.

Nemrég szemléztük a Mandiner interjúját Kollár Lajossal, aki szerint fel kell készülni a rossz hírekre.

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Csupasport
2024.11.01. 15:14

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40
Ezek is érdekelhetik