csupasport bannerhátsófüves banner

A koronavírus elvette a motivációját, étrendet váltott, és újra vannak céljai

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2023.05.25. 17:37
null
Garancsy Balázs az Omszki Ultra 50 kilométeres távját és Martonvásáron a hatórás versenyt teljesítette eddig idén.

Meséljen a kezdetekről!
Tizenhét éve egy szigetkörrel kezdtem, aztán kettő lett belőle, és így tovább – mondta Garancsy Balázs. – Volt egy kis szabadidőm, és mindenképpen ki akartam próbálni a futást. Eljutottam egészen a félmaratonig, majd nem sokkal később elkezdtem triatlonozni, tizenhárom éve emiatt futottam le az első maratonomat, még az Ironman előtt. Összesen négy Ironmant teljesítettem, majd megismertem a jelenlegi feleségemet egy futóversenyen. Mivel a futást mindig jobban szerettem, mint az úszást és a biciklizést, ez került az első helyre.

Majd belekóstolt az ultrázásba.
Először edző nélkül készültem, 2016-ban teljesítettem az első huszonnégy órás futásomat Sárváron, ahol százhatvanöt kilométert tettem meg. Sárvár az a hely, amely beszippantja magával az embert. Korábban futottam ott hat és tizenkét órás eseményen, és akkor is mindig csodáltam a huszonnégy óráson részt vevőket. Már akkor is emberfelettinek gondoltam a teljesítményüket, már akkor felnéztem rájuk. Hogy milyen volt az első? Fárasztó. Mentálisan teljesen más szinten voltam még, azt sem tudtam, miképpen kellene jól csinálni a frissítést. Nehéz volt, belesétáltam, de büszke voltam, hogy teljesítettem. Aztán csatlakoztam Márton Attilához, azóta is vele készülök. Összesen négy huszonnégy órás versenyem volt, a legjobb eredményem kétszáz és fél kilométer.

Idén hogyan néz ki a versenynaptára?
A márciusi Omszki Ultra ötven kilométeres távját és az áprilisi martonvásári esemény hatórását teljesítettem idén, a következő fix versenyem pedig a szeptemberi Békéscsaba–Arad–Békéscsaba Szupermaraton lesz. Persze addig is versenyzek, ám egyelőre nem tudom, pontosan milyen eseményeken veszek részt.

Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik