csupasport bannerhátsófüves banner

Kovácsnéni üldözi a Szökkenő Szőke Nőket, azaz az Ultrabalaton jópofa csapatnevei

K. Z.K. Z.
2023.04.12. 20:21
null
Május 4. és 7. között rendezik az Ub-t, ahol a NAV-val nem árt vigyázni, Anit pedig inkább mégsem sorsolnánk ki.

Május elején újra Ultrabalaton, számos egyéni versenyző mellett számtalan csapat indul a 211 kilométeres távon. Egyfelől verseny, másrészt viszont nagyszerű közösségi esemény, amit a poénos csapatnevek is ékesen bizonyítanak. A 2-4 tagú együttesek listáját néztük végig, megéri ezen a linken átfutni a neveket.

Kezdjük is mindjárt Kovácsnénivel: mivel kétfős csapatról van szó, igen, Kovácsbácsi hiánya nagyon feltűnő és rendkívül fájó, csak remélhetjük, hogy a Balaton környéki éjszakában nem készül semmilyen csalafintaságra a néni. Hasonló erkölcsi problémát vélünk felfedezni A két csodálatos és a tróger alakulatnál, de magukra vessenek, hogy nem kerestek harmadiknak valami megbízhatóbb fajtát.

Reggel fél kilenckor indul a Ballagásra beérünk, nem árt majd iparkodniuk, hogy tényleg így legyen, akár ballagóról, akár két boldog szülőről van szó, meg ugye azért egy gyors zuhany sem ártana az össznépi séta előtt. A sebességgel gondja lehet a BicegRozinak is, de hátha a páros másik tagja másfél helyett két és fél lábbal száguldozik. Remélhetőleg kipiheni majd magát az Egy hét múlva esküvő csapata, sok boldogságot a két futónak, reméljük, máskor is visszatérnek az Ub-ra, lehetőleg már nem ezzel a névvel.

Fotó: MTI/Varga György

A beszédes elnevezések sorát gyarapítja az Elfelejtettünk nevet megbeszélni (hahó, volt rá vagy fél év!), az Ez már tavaly sem tűnt jó ötletnek (kétszer ugyanabba a folyóba, izé, tóba?), a Három muskotályos (ott azért nagy gond lehet a váltásokkal), illetve a Zolika és a kényszervállalkozók (NAV-ellenőröket nem előzni!) is.

Jövőre inkább átússzuk, fogadkozik egy csapat, Legközelebb bringázunk, így a másik, lám, a Balatont sokféleképpen le lehet küzdeni; várjuk majd egyszer az Úgyis körbetalicskázunk, te tó fedőnevű alakulatot is, addig azonban szurkolunk a Nem sétálunk bele bátor kalandorainak is, nehogy már összekeverjék a futást a túrázással. Jóval nagyobb tempót várunk persze az Égjen a zsír, a Száguldó CsigAnyák és a Senki kedvéért nem fékezünk tagjaitól.

Nagyon reméljük, a BünteTókör számára egyáltalán nem lesz büntetőkör a Balaton-kerülés, de hogy a 2 kört megyünk komolyan gondolja-e a névben rejlő fogadalmat, arról esetleg beszámolhatnának. Félve írjuk le, hogy nevezett a #csakazedzőnkmegnetudja is, ezek után tutira minden futóedző ott skubizza majd a Balaton körül a mezőnyt, hátha elcsípi a renitenseket.

Teljes rejtély egyelőre a Szuperfrenofrenetikomaxikapitálisok, na meg a Sántaüzemű Áramváltó, nem beszélve arról, mit is jelenthet csapatnévként az Ani és a kádszéle – a helyes megfejtők között kisorsolhatunk, mondjuk, egy kádszélét, Anit azért mégsem mernénk. Ennél azért közérthetőbb nevet visel a háromfős Szökkenő Szőke Nők, nekik is sok sikert a Balaton körül, ki tudja, egyikük a nagy rohanás közben megleli még a magányos, szomorú Kovácsbácsit is.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Csupasport
14 órája

Az év férfi terepultrafutója, Belus Tamás új versenyekre is készül

Csupasport
2026.02.25. 14:41

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Csupasport
2026.02.24. 14:30

Aranyérmet nyert a kalandos téli versenyen

Csupasport
2026.02.20. 17:53

Vadas József győzelemre készült a jeges pályán – össze is jött neki

Csupasport
2026.02.19. 14:01

Mintha kötéllel húzta volna maga után az éllovas – ezüst a téli versenyen

Csupasport
2026.02.18. 14:28

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Csupasport
2026.02.15. 18:33

Rengeteget futott a verseny előtt, nem volt friss, mégis simán nyert

Csupasport
2026.02.13. 17:41
Ezek is érdekelhetik