Tíz kilométeres futással gyúrt a BL-rangadóra a Real és a Pool korábbi klasszisa

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.02.21. 18:48
null
Álvaro Arbeloa új szerelme a futball után a futás lett, amit a keddi BL-rangadó előtt sem hagyott ki, a valenciai maratonon pedig 3 óra 15 perc alatt ért célba.

„Amint befejeztem a karrierem, szinte egyből elkezdtem futni – idézte a superdeporte.es oldal a világbajnok labdarúgót. – Szenvedélyesen rajongok a futásért, szeretem feszegetni a határaimat, a célom, hogy napról napra egyre jobb legyek. Mindig is szerettem edzeni, ezt most is élvezem.”

A jelenleg 40 éves korábbi jobbhátvéd elmondta, a Valencia Maratonon érte el eddigi legjobb idejét, ám messze nem volt megelégedve a futásával.

„Ha nem lett volna szálloda a cél közelében, feladtam volna a Valencia Maratont. Azok közé tartozom, akik azt mondják, egy maratoni futásnak az elejétől a végéig jónak kell lennie, ha hibázol, fel kell adnod. Nekem nem elég az, ha teljesítem a távot. Mégsem adtam fel, de hiába a viszonylag elfogadható időeredmény, nem vagyok elégedett azzal a futásommal. Bevallom, nem teljesítettem jól azon a napon, hibáztam, de a futballban megtanultam, mindig van második esély” – fogalmazott Arbeloa, akinek nehéz türelmesnek maradnia a futásban, ám mindig próbál figyelni az apró részletekre.

„Amikor hosszú távokat futok, nehezen kapcsolok harmadik vagy negyedik fokozatba. A futballban az ember teljes gázzal megy előre, a futásban viszont figyelni kell a fokozatosságra. Nagyon szeretek versenyezni, pláne Madridban, és biztosan futok még maratonit, ám nem száz százalék, hogy Valenciában. Van még bennem tüske a Valencia Maraton miatt…”

Álvaro Arbeloa jelenleg a Real Madrid U19-es csapatának edzője, és rendre feltűnik a felnőtt együttes hazai és idegenbeli mérkőzésein. Mivel a Real Madrid előtt a Liverpoolban futballozott, természetesen elkísérte Carlo Ancelottiékat a keddi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjére, és ha már ott volt, a meccs napján délelőtt futott egy laza tíz kilométert a Mersey-partján:

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
13 órája

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

Elbúcsúztatták Diogo Jotát és fivérét a portugáliai Gondomarban

Minden más foci
2025.07.05. 12:43

A Liverpool teljesíti a Diogo Jota szerződésében foglaltakat – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.05. 10:52

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„Nehezen találom a megfelelő szavakat” – liverpooli csapattársai megható sorokkal búcsúztak Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.04. 17:52

Megható videóval búcsúzott Jotától a Liverpool: „A mi srácunk Portugáliából. Örökké...”

Angol labdarúgás
2025.07.04. 12:02

Van Dijk Diogo Jotáról: Örökké bajnok, örökké a 20-as

Angol labdarúgás
2025.07.04. 09:58
Ezek is érdekelhetik