csupasport bannerhátsófüves banner

Két új világrekordra készül a szuperfutó

2023.02.23. 09:52
null
Camille Herron szerencsésnek érzi magát, hogy egyre csak gyorsul, friss korosztályos csúcsai után még nagyobb tervei lehetnek.

Camille Herron továbbra is nagyszerű formában van: az amerikai ultrafutót nagyon felpaprikázhatta, hogy novemberben nem hitelesítették 100 mérföldes világcsúcsát, majd pedig januárban megdöntötték 12 órás világrekordját. Néhány napja a dél-karolinai Raven 24 órás versenyén amerikai rekordokat és korosztályos (40–44 éves hölgyek) világcsúcsokat is futott.

Herron előbb a 12 órás csúcsot döntötte meg 150.43 kilométerrel, majd jó ötven perccel később kiderült, hogy a 100 mérföldet 12:52:50 óra alatt teljesítette. Ahogy a runningmagazine.ca írta, ő az egyetlen női futó, aki a 100 mérföldet 13 órán belül futotta, továbbá tizenkét óra alatt 150, huszonnégy óra alatt pedig 270 kilométert teljesített. A mostani időeredménye alapján 4:48-as ezreket futott, ami tíz kilométeres futótempónak sem lenne éppen rossz, de ő ugyanezt száz mérföldön, azaz 160 kilométeren keresztül bírta.

Csaknem négy, vagyis három teljes maratoni távot futott átlagosan 3:22 órával – a Boston Marathon jelenlegi kvalifikációs ideje Herron korosztályában 3:40, tehát a raveni versenyen voltaképpen háromszor is kvalifikálhatott.

„Szerencsésnek érzem magam, hogy negyvenegy évesen is még mindig gyorsulok. Szeretném majd megdönteni a 48 órás és a 6 napos világcsúcsot is” – mondta Herron, hozzátéve, hogy ebben az évben még „csak” a 24 órás versenyekre hajt.

Éppen néhány napja írtuk meg, hogy a 48 órás futás rekordja is megdőlt, az amerikai futó távolabbi célja majd az lehet, hogy a skót Joasia Zakrzewski 411.45 kilométerét túlszárnyalja.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
2026.10.15. 14:44

Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

Csupasport
2026.10.13. 16:27

A rali-vb mezőnye 39 év után visszatér az Egyesült Államokba

Egyéb autó-motor
2026.10.08. 17:31

Elsodorta az autó, közel száz kilométert fájdalmakkal tett meg a Spartathlonon

Csupasport
2026.10.08. 14:44

Kétszáz kilométert robot üzemmódban futott a Spartathlonon

Csupasport
2026.10.07. 21:03

Forlán hiába hívta, az USA-t választotta, és három meccs után két gólnál jár

Minden más foci
2026.10.07. 08:52

Bódis Tamás kivételes pályafutásában az idei Spartathlon-győzelem került az első helyre

Csupasport
2026.10.06. 14:43

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22