csupasport bannerhátsófüves banner

Nagyszerű magyar siker, Molnár Péter újabb kvótát szerzett a Mr. Olympiára

Vágólapra másolva!
2022.11.03. 19:33
null
A testépítő a Prague Prón aratott győzelmével a 212 font alatti kategóriában is kvalifikálta magát a profik decemberi csúcseseményére.

Szenzációs teljesítményt nyújtott a hétvégén az egyik, ha nem a legsikeresebb magyar hivatásos testépítő, Molnár Péter. A Prague Pro elnevezésű profi versenyen ugyanis német, spanyol, brit, olasz, lengyel és szlovák ellenfeleit megelőzve első lett a 212 font, vagyis a 96 kilogramm alatti versenyzők viadalában. Győzelmével ebben a kategóriában is indulási jogot szerzett a december 15. és 18. között sorra kerülő Mr. Olympiára, s mivel már korábban a classic physique besorolásban is kvótához jutott, elméletileg két kategóriában is színpadra állhat december derekán a profi testépítés csúcseseményén Las Vegasban.

Felvetődik a kérdés, hogyan lehet egyszerre két kategóriában is helytállni egy ilyen világversenyen. A választ a magyar testépítő adta meg.

„Ilyenkor választani lehet a besorolások között. A 212 a nehezebb, amelyben a fizikum a nagyobb testsúllyal tud kiteljesedni, ezért végül ebben indulok el a Mr. Olympián. Hozzá kell tennem, a szívem örökké a klasszikus testépítésé, azaz a classic physique-é marad.”

Molnárnak nem ismeretlen terep a Mr. Olympia: a tavalyi versenyen a középmezőnyben végzett, idei formáját nézve azonban könnyen elképzelhető, hogy felülmúlja 2021-es teljesítményét. A viadalon egy másik magyar, Németh Bálint is színpadra áll, méghozzá a men’s physique mezőnyében.


Izmos test, de nem extrém testépítés


A 212 font alatti kategóriában 96 kilogrammnál kisebb súlyú, alacsonyabb testépítők versenyeznek. A classic physique (klasszikus testépítés) kategóriát olyan férfiversenyzőknek találták ki, akik izmosabb testre törekszenek, de nem vágynak az extrém testépítésre. Classic physique kategória fő követelményei a megfelelő arányok, ívek és szimmetria, valamint a keskeny csípő. A versenyzők a testépítés hagyományos kötelező pózait mutatják be a színpadon.

Forrás: www.muscleandfitness.hu


CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Legfrissebb hírek

Tíz vb-érem Santa Susannából – a magyar fitneszesek ismét bizonyítottak

Csupasport
2025.11.21. 19:52

Hasznos tippek kezdő vegán sportolóknak

Csupasport
2025.11.17. 19:25

Fitnesz: tíz magyar arany a gyermek Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2025.11.17. 19:10

Hős lett a Puskás kapusa: három tizenegyest védett az ifi BL-mérkőzésen Bozó Mirkó

Labdarúgó NB I
2025.11.07. 09:37

Izomfájdalomra és regenerációra is hasznos a hengerezés

Csupasport
2025.10.24. 15:52

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48
Ezek is érdekelhetik