Spartathlon: feladás a furgon miatt, pluszkilométerek, 14 magyar teljesítő

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2022.10.01. 21:51
A verseny hivatalos zárása után összeszedtük az érdekességeket, és közöljük a magyarok eredményeit is.

Befejeződött a Spartathlon, az ultrafutók egyik legkedveltebb, 246 kilométeres versenye. Reggel már beszámoltunk Erős Tibor fantasztikus futásáról, illetve az élmezőny eredményeiről, a 36 órás szintidő leteltével pedig következzen még néhány érdekesség és röviden valamennyi magyar futó teljesítménye.

Kezdjük mindjárt Erőssel: a 23:23:40 óra (végül 13 másodperccel több, 23:23:53 lett a hivatalos idő) az eddigi leggyorsabb magyar teljesítés, ez most negyedik helyet ért, és összesítésben a csaknem négy évtized alatt a 26. legjobb idő.

Ami pláne különlegessé teszi a 46 esztendős sportoló bravúrját, hogy rajta kívül egyetlen futó van a világon, aki 45 éves kora után gyorsabban tudott célba érni: az örökös második-harmadik cseh Radek Brunner.

Ha már szóba került a „dobogó”… Tudtuk, most nincs magyar szuperesélyes, és bár Erős féltáv után még egy ideig vezetett is a versenyben, statisztikai tény, hogy 2010 óta most először fordult elő, hogy sem a férfiaknál, sem a nőknél nem került magyar futó az első három közé. Jó, tizenkét évente azért ez is belefér!

Mindenképpen emlékezzünk meg a magyar legendáról, Bogár Jánosról, aki 1991-ben nyert, aztán harminc évvel később, tavaly újra teljesítette a távot. Most is rajthoz állt, de 200 kilométernél a térde és a gyomra rendetlenkedése miatt úgy döntött, nem megy tovább. Hogy mennyire elképesztő benne a futás iránti szenvedély, jelzi, hogy bár nehézségekkel is meg kell küzdenie, vélhetően 58 évesen is újra bevállalja a dupla Spartathlont, azaz a novemberi Pheidippides Runt.

A Spartathlonon egyébként nem ritka a „címvédés”: az amerikai Scott Jurek 2006 és 2008 között háromszor győzött, rajta kívül a férfiaknál hét futó van, aki egymást követő két évben nyert, ezúttal harmadik görögként Fotisz Zizimopulosz. A hölgyeknél sorozatban háromszor (1984, 1985, 1986) nyert az amerikai Mary Hanudel, és hatan vannak az egyszeres címvédők, köztük Lubics Szilvia, Maráz Zsuzsanna, Nagy Katalin (amerikai színekben), és most már a lett Diana Dzaviza. Ezt megelőzően egyszer fordult elő, hogy két egymást követő évben ugyanaz lett a férfi és női bajnok: 2004-ben, majd 2005-ben a német Jens Lukas, illetve a japán Noto Kimie ünnepelhetett.

Hogy most is Dzaviza nyert, az kétségtelenül a saját érdeme (főleg, hogy övé lett minden idők második legjobb női eredménye), de azért valami más is közrejátszott: egy furgon. A szuperesélyes, négyszeres világcsúcstartó, de a Spartathlonon először rajtoló amerikai Camille Herron ugyanis remekül kezdett, sokáig vezetett, ám ahogy a közösségi oldalán megírta, verseny közben majdnem elütötte egy autó.

Nem sérült meg, de lelkileg olyannyira megviselte az eset, hogy úgy döntött, kiszáll.

Volt egy másik különös affér is: Zizimopulosz eltévedt, vagy talán segítője vitte rossz felé, de a lényeg az, hogy a beszámolók szerint mintegy hét kilométerrel kellett többet futnia. Ám így is győzött 21:00:59 órával, ami 1983 óta a harmadik leggyorsabb teljesítés, ugyanakkor ki tudja, vajon mennyi esélye lett volna megdönteni Janisz Kurosz megdönthetetlennek hitt 20:25:00-s idejét.

Végezetül pedig lássuk a győztesek, illetve természetesen a magyarok eredményeit. Hiszen bár a Spartathlon sokaknak igazi verseny, nem kevesen vannak olyanok is, akiknek sokkal inkább egy megismételhetetlen élmény, fantasztikus kaland, vagyis csak az a lényeg, hogy az ember 36 órán belül sok-sok szenvedéssel, kínnal, mindenféle nyűggel, de legbelül mégis mindig mosolyogva Athénból Spártába érjen.

Férfiak: 1. Fotisz Zizimopulosz (görög) 21:00:59, 2. Szomija Toru (japán) 21:18:15, 3. Isikava Josihiko (japán) 23:06:55, 4. Erős Tibor 23:23:53

Nők: 1. Diana Dzaviza (lett) 25:03:41, 2. Marisa Lizak (amerikai) 25:34:18, 3. Micah Morgan (amerikai) 27:24:01

A magyarok eredményei a Spartathlon honlapja szerint

Erős Tibor: 23:23:53

Cserpák Tamás: 28:32:44

Nagy Miklós: 29:09:12

Simonyi Balázs: 30:55:01 (ez volt a kilencedik teljesítése)

Lukács Sándor: 32:38:46

Csizmadi Mihály Zsolt: 34:22:25 (román színekben)

Boros Linda: 34:33:38

Bazsó Tibor: 34:41:31

Hernádi László: 34:43:46

Mészáros Tamás: 34:46:35

Fodor Szilárd: 35:44:57

Földi Zsuzsanna: 35:45:16

Barák Péter: 35:47:53

Balogh Ildikó: 35:59:28

További indulók, akik most nem tudtak Spártába érni: Szilágyi Gyula, Gyöngyösi János Tibor, Büki Tivadar, Toldi Péter, Sélley Gábor, Csepregi Ákos, Káldi Péter, Bíró Attila (szlovák színekben), Lesti Bertalan, Horváth Péter, Gáspár Péter, Bogár János, Veress Béla

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik