csupasport bannerhátsófüves banner

Tommy Fury negyvenöt perc alatti tíz kilométeres futással vágott vissza apjának

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.07.11. 14:42
null
Tyson Fury ugyancsak bokszoló féltestvére életében először indult futóversenyen, és nem is vallott szégyent.

Tyson Fury nevét sokan ismerik, a 2010-es és 20-as évek legjobb nehézsúlyú profi ökölvívója igazi showman, viszont verekedni is remekül tud. Féltestvére, Tommy Fury szintén szívesen fürdőzik a hírnévben, bár félnehézsúlyú bokszolóként egyelőre nem tett szert akkora népszerűségre, mint rokona, és nyilvánvalóan az eredményei sincsenek a Tyson által elértek környékén sem. Karrierjét azért szakította félbe 2019-ben, hogy szerepeljen az egyik brit televíziós csatorna Love Island elnevezésű realityműsorában – barátnőjével, Molly-Mae Hague-gel a második helyet szerezték meg.

A nyolcból nyolc sikert arató „kis Fury” tavaly decemberben mérkőzött volna meg Jake Paullal, aki youtuberből lett bokszoló, csakhogy bakteriális mellkasi fertőzés és bordatörés miatt Fury visszalépett az összecsapástól. Azóta sem jött össze az utóbb idén augusztus 6-ra tolt csata, és ismét Fury volt a hibás, pontosabban elvileg vízumproblémák akadályozták az amerikai utazásban. A rossz nyelvek szerint (Tommy Fury édesapját illethetjük a jelzővel) viszont Furynak úgy elszaladt súlya, mint a nehézsúlyú Anthony Joshuáé, és nem edzett megfelelően.

Tommy Fury (balra) egyébként párja testvérével, Zoe Hague-gel, valamint Danny és Roman Rae-vel együtt teljesítette a viadalt, és büszkén mutatta meg az érte járó érmét is. Ettől függetlenül persze nem tudhatjuk, valóban csak a beutazási problémák torpedózták-e meg a nagy érdeklődéssel várt Fury–Paul ütközetet, de az biztos, sokan megirigyelhetnék a 23 éves sportoló és celeb fittségét.

Fotók: Tommy Fury/Twitter

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

Csupasport
2025.12.20. 15:42

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Csupasport
2025.12.17. 10:19

Kifutotta magából, ami benne maradt, aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2025.12.16. 11:04

Pályacsúcs és aranyérem lett a vége a hatalmas küzdelemnek

Csupasport
2025.12.15. 13:39

Preska Bálint a sikeres Kör-teljesítés után készül az idényzáróra

Csupasport
2025.12.13. 15:20

Micsoda eredmény: bronzérmet szerzett az Authentic Phidippides Runon

Csupasport
2025.12.12. 13:08

Habár vezetett is, kutyaharapás miatt fel kellett adnia az Authentic Phidippides Runt

Csupasport
2025.12.11. 12:20

Hallucináció, alvásmegvonás, segítőkészség – ilyen volt az Authentic Phidippides Run

Csupasport
2025.12.08. 12:52
Ezek is érdekelhetik