csupasport bannerhátsófüves banner

Harmincöt könyvet „olvasott el” az Egyesült Államok átszelése közben

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.02. 11:18
null
Az amerikai Michael Wardian nyugatról keletre haladva 61 nap alatt szelte át az Egyesült Államokat. Az út során a magány és sérülés sem törte meg, míg a családi ház előtt elhaladva rendőri kíséretet is kapott.

Michael Wardian nem ismeretlen a futást kedvelőknek, hiszen 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben megnyerte az amerikai 50 kilométeres bajnokságot, továbbá tartja a hét kontinensen hét nap alatt leggyorsabban futott maratoni rekordját.

Ezúttal újabb szép „skalpot” adott a gyűjteményéhez, hiszen július elsején, napfelkelte körül befejezte az óceántól óceánig tartó futását, amellyel átszelte az Egyesült Államokat. Május 1-jén indult el a San Franciscó-i városházától, s előbb megmártózott az Ocean Beachen a Csendes-óceánban, majd kelet felé indult. A kihíváson nem tartanak számon valaha volt leggyorsabb teljesítést, ám említsük meg, Pete Kostelnick 42 nap, 6 óra és 30 perc alatt futotta keresztül az országot.

Wardiannek ehhez 61 napra volt szüksége, és összesen 13 különböző államon áthaladva 3200 mérföldet, azaz nagyjából 5150 km-t futott. A július elsejei záráshoz nagy hajrá, egy százmérföldes szakasz (160.9 km) kellett, cserébe – a beszámolók szerint – a célban gyönyörű napfelkelte fogadta a delaware-i Rehoboth Beachen.

Az útvonal egy kedves állomása volt a Virginia államban található Arlington, ahol Wardian családjának háza is áll. A szülei és a szomszédai fogadták, a férfi pedig rendőri kíséretet is kapott. „Fantasztikus volt” – írta le az élményt az irunfar.com-nak, hozzátéve, hogy nagyon élvezte, ahogyan közösséget teremtett a futása.

Bár többször is csatlakoztak hozzá hobbifutók, az Egyesült Államok legmagányosabb autópályájának tartott 50-es úton javarészt egyedül haladt. Ettől függetlenül nem unatkozott, mint felelevenítette, 35 hangoskönyvet „olvasott ki”, plusz a zenei listáján rendszeresen felbukkant Johnny Cash, a Metallica, a Megadeth és Taylor Swift is.

Az útja azonban nem alakult teljesen zavartalanul, például ötszáz mérfölddel a vége előtt sérülés zavarta meg, amikor egy teherautó leszorította az útról. „Pattanást éreztem a combhajlítómban, és a harmincöt fokos hőségben tíz mérföldet kellett gyalogolnom. Azt hittem, hogy vége az utamnak, bár akár el is sétáltam volna a célig.”

Az erőfeszítéseit végül nemcsak siker koronázta, hanem sikerült több mint százezer dollárt gyűjtenie a World Vision tiszta vízzel kapcsolatos projektjére.

Fotó: Michael Wardian / Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Közel a kihüléshez, kísérő nélkül teljesítette a Spartathlont

Csupasport
Tegnap, 16:22

Lányai is segítették, hogy teljesíteni tudja az UTMB-t

Csupasport
2025.09.30. 19:50

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.29. 19:35

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
2025.09.28. 13:51

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
2025.09.28. 09:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22
Ezek is érdekelhetik