csupasport bannerhátsófüves banner

BLOGRA FUTOTTUNK Ultrabalaton – csak éppen rükvercben

2022.05.05. 08:59
null
Blogszörfösünk az Ultrabalatonon idén nem tudott indulni, de maroknyi csapat tagjaként a déli parton szembefuthatott az UB-mezőnnyel.

Nagyszerű programunk volt a futós és bringás kollégákkal az elmúlt hét végén. Nem, nem az Ultrabalatonon vettünk részt, mert az idén sajnos nem állt össze a csapat, viszont hogy kárpótoljuk magunkat, kitaláltunk egy, éppen az UB napjaira eső balatoni kihívást, ami ugyan nem volt hivatalos verseny, de nekünk szükségünk volt arra, hogy valami kerete és feltétele legyen a futásunknak. Az egyik bármikor teljesíthető instant kihívás nyomvonalára esett a választásunk, egészen pontosan a hosszú távokat kedvelő futók, túrázók és a kerékpárosok által rajongott Balathlon 59 kilométeres résztávját, a Balatonaliga–Fonyód távot vettük célba. Csak a rend kedvéért: a Balathlont egyénileg lehet teljesíteni (tehát futva, kerékpárral vagy túrázva), aki benevez, a QR-kód beolvasásával igazolhatja, hogy elhagyta az adott ellenőrzőpontot – remek kihívás, de mi most kicsiny csapatként a saját váltásunk szerint haladtunk előre.

Ami pluszban rendkívülivé tette ezt a kis „házi versenyt”, hogy az Ultrabalaton-mezőnnyel szemben haladtunk (el is neveztük a kihívásunkat „Rükverc UB-nak”), és így kicsit mi is ünnepelhettük, biztathattuk az egyéni indulókat.

Balatonaligánál például megtapsolhattuk az élen haladó, s végül a tókerülő versenyt új pályacsúccsal megnyerő Bódis Tamást, aki fantasztikus tempóban és gyönyörűen futott alig negyven kilométerrel a cél előtt, azaz már több mint 170 kilométerrel a lábában és a kisebb létszámú, de gyors UB-csapatokat is, szóval, dupla élmény volt ezúttal a balatoni futásunk.

ZSUZSI MEG A FUTÁS (Facebook)
A szerzőnek ez volt a második egyéni UB-teljesítése, gyakorlatilag különösebb probléma nélkül, stabilan sikerült futnia és célba érnie 27:23 óra alatt. Arra pedig vajon mennyi esély van, hogy ugyanazt a rajtszámot kapja meg, amit a korábbi versenyénél is?!

FUTNIMENTEM.HU
Evetovics-Balla Hajnalka is az egyéni UB-futásáról írt beszámolót, ő 26:10 óra alatt teljesítette a 210 kilométert! A beszámolójában olvasható, mit jelent neki ennyit futni, milyen a nappal, az éjszaka, a nehézségek s a boldog pillanatok, no és persze a korábbi teljesítéseiről oly ismerős szakaszok felbukkanása.

A MAGAM ÚTJÁT FUTOM (Facebook)
Hogy ne csak balatoni beszámoló legyen, íme egy terepverseny, a WTF sorozat börzsönyi szakaszáról. Combos emelkedők, sár, pára, szóval volt minden, amitől csodás egy-egy ilyen verseny.

BARATRUNNING.COM
Hát van az úgy, hogy minden összejön, és a versenyhez sincs kedve az embernek, de ez csak addig tart, amíg oda nem ér a helyszínre, ott aztán már alig várja, hogy futhasson! Jó kis Muzsla Trail-beszámolót olvashatunk!

Legfrissebb hírek

Csingár István ért célba elsőként az Ultrabalaton dupla körén

Csupasport
2026.04.26. 16:27

Az Ultrabalaton női versenyében spanyol siker született

Csupasport
2026.04.25. 07:11

Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte meg az Ultrabalatont

Csupasport
2026.04.24. 23:18

Ultrabalaton: hétvégén több mint 35 ezren futnak a Balaton körül

Atlétika
2026.04.24. 09:41

Jön a jubileumi, huszadik újkori UB: az NS-csapat is körbefutja a Balatont

Csupasport
2026.04.23. 14:06

Rekordszámú indulót várnak április utolsó hétvégéjén az Ultrabalatonon

Egyéb egyéni
2026.04.15. 10:35

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55
Ezek is érdekelhetik