Másodszor lett második az Ultrabalatonon az intenzív osztályon dolgozó ápolónő

Megint »csak« ezüstérem jutott önnek az Ultrabalatonon...
Nagyon örülök ennek a »csak« ezüstéremnek, mert rengeteget javítottam az időeredményemen. Úgy álltam neki, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti sikertelen próbálkozás után idén végre jó lenne, ha be tudnám fejezni a versenyt. Hozzá kell tennem, hogy Cseke Lillát nem tudtam volna utolérni.

Mindezek tükrében ajándéknak tekintem a dobogó második fokát.

Az Ultrabalatont leszámítva sosem próbálkozott kétszáz kilométer feletti távokkal. Miért?
Mert nem az én műfajom, ráadásul nem az a típus vagyok, aki egy versenyen bármi áron ki akarja hozni magából a legtöbbet. Szeretem jól érezni magam futás közben, és addig futok, amíg jólesik. Ezen kívül – bár akadtak problémáim – a tavalyi és a tavalyelőtti Ultrabalatonon valószínűleg nem volt meg bennem a kellő versenyszellem, ezért adtam fel a küzdelmet. Sokat tanultam a hibáimból, és idén
fejben is sokkal erősebb voltam.

Érdekes mutató, hogy élete első Ultrabalatonján 27 és fél óra alatt futotta le a távot, idén hat órát faragott akkori időeredményéből. Ez még akkor is jelentős előrelépésnek számít, ha négy évvel ezelőtt tizenegy kilométerrel hosszabb volt a pálya. Mi a fejlődés titka?
Másfajta edzésmunkát végzek, mint akkor. Bő egy éve Maráz Zsuzsival készülök, aki másképpen készített fel erre a hosszú távra, mint a korábbi trénerem. A fejlődésemben az is közrejátszott, hogy az edzőm egyben a példaképem is, és nem akartam szégyent hozni rá.

Két feladott Ultrabalaton után miért ragaszkodott annyira a versenyhez?
Mert ez az egyik kedvenc viadalom, továbbá be akartam bizonyítani magamnak, hogy igenis le tudom futni a teljes távot. Volt már annyi kilométer a lábamban, hogy ez sikerüljön.

Szinte el sem hiszem, hogy Maráz Zsuzsi szinte hajszálpontosan megjósolta az időeredményemet.

Húsz kilométernél, Zánkánál kezdett leszakadni Cseke Lillától, és száznegyvenkét kilométernél, Zamárdinál már egy óra volt önök között a különbség. Mi történt?
Egyrészt vacakolni kezdett a gyomrom, másrészt úgy indultam neki a versenynek, hogy megengedek magamnak némi lazulást. Például felhívtam a fiamat, aki kicsit betegeskedett, aggódtam miatta. Most már kicsit bánom, mert maradt bennem még fél óra, amit úgymond elpocsékoltam. Gyorsan hozzá kell tennem, Lilla nagyon jó formában versenyzett, egyszerűen verhetetlen volt.

Tekingetett hátrafelé?
Nem. Sőt sokáig azt sem tudtam, hányadik helyen futok. Verseny közben az ötödik-hatodik hely környékére tettem magam, és amikor megelőztem Tóth Évát, azt hittem, körülbelül a negyedik helyen futok. Aztán megláttam Viki Brownt, aki előttem futott, és azt gondoltam, hogy harmadik vagyok.

A cél előtt húsz-harminc kilométerrel derült ki, hogy a második helyen állok.

Célja, hogy legközelebb megnyerje az Ultrabalatont?
Nem tudom, hogy reális cél lehet-e, mert vannak nálam sokkal jobb és felkészültebb ultrafutók, akiknek jóval nagyobb az esélyük.

Hogyan ünnepel?
Mint mindig, most is szűk családi körben. Hétfőn vár munka az esztergomi kórház intenzív osztályán. Munkatársaim ugyan nem tudták, hogy ezen a hétvégén részt veszek az Ultrabalatonon, de mivel a közösségi médiából már sokan értesültek a versenyről és az eredményről, sokaknak már nem is lesz nagy meglepetés.

A XVI. Ultrabalaton női versenyének végeredménye:
1. Cseke Lilla 20:15:15
2. Hornné Heiligermann Zsanett 21:32:11
3. Viktória Brown 22:21:57

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!