A 496-os kísérlet, 15. nap: Lassan, de biztosan haladok a mélypont felé!

VINCZE ANDRÁS

Vágólapra másolva!

2022.04.04. 16:57

Címkék

A napok számát tekintve fél távhoz érkezett a 496-os kísérlet, a futókedv hétfőre nagyot esett...

Mottó: Nem a távolság, az iram öl… (teljesítve: 120 kilométer)

A tizenötödik futás. Mondanám (írnám), hogy hurrá, a fél távhoz értem, de sajnos még nagyon nem – a harmincegyből tizenöt nap oké, de kilométerből még bőven van hátra (egészen pontosan: 376).
Na szóval, az egy hónapos kihívás ötven százaléka a napokat illetően megvan, hétfőn tizenöt kilométer került a lábamba, és nem mondhatom, hogy ne lett volna kemény ez a mai edzés.

Eddig nem szerettem volna minden egyes teljesítést analizálni, gondoltam, úgyis eljön a pillanat, amikor már itt fáj, ott fáj, és fejben is jobban össze kell rázni a kocogással eltöltött egy, másfél, két órát (és a hét végétől ennél is többet).

Különösebben kalandos történettel most nem lehet előrukkolni, mert valahogy beszűkült a tér és az idő, ráadásul próbáltam úgy nekifeszülni ennek az erőpróbának, hogy legyen benne valami plusz kihívás. A hozzáértők nagyon lebeszéltek arról, hogy izomfeszítő futásokkal kísérletezzek, az általános tanács úgy szólt, csak lassan, csak könnyedén, de az a helyzet, hogy „fáradtan” néha keservesebb kihívás csoszogni előre, mint picit megnyomni a tempót. Éppen ezért, hogy igaza legyen mindenkinek (szakértőnek és persze nekem, a kísérleti alanynak is), öt szakaszra osztottam el a mai edzést, és 5x1500 méter lassú futást, majd pedig 5x1500 méter csak picivel tempósabb haladást irányoztam elő magamnak, s hogy ne szálljon el a pulzus, a tempósabb részek után előbb 30, majd 60, 90 és végül 120 másodpercnyi lazulást engedélyeztem, s e négy pihenőbe így belefért a tartalmasabb, nem kapkodós frissítés is.

A görbéken szépen látszik, hogy a 15 kilométer során hol „futottam” gyorsabban

Azt kell mondjam, hogy az ötször másfél kilométeres felpörgetős futás kifejezetten jólesett, sőt ismét bebizonyosodott, hogy a több koncentrációt igénylő feladat tudja igazán jól megszínezni még a hobbikocogó edzéseit is.

Szóval, összességében klassz futás volt ez is, de már azért azt is érzem, mintha a lábamban itt-ott beton is lenne, úgyhogy közeledik a kritikus pont – ám, ha hinni lehet a 496-os kihívás „atyamestereinek”, akkor az ember valahol a húsz és huszonötödik kilométeres teljesítések között lendül át a nehezén, és onnan (állítólag) picit megint felpörög a futóforma.

No, hát meglátom, a hosszabb futásokra felírt receptek az esetemben nem nagyon jöttek be, de örülnék annak, ha a nyűglődés nem tartana tovább két-három futónapnál...
Ami biztos, hogy az eddig legalább tucatszor 10-esre értékelt erőnlétemre most már csupán 6-7-es osztályzatot adnék, a motivációm (ma reggel már erősen vakargattam a fejem búbját, hogy a csípős hidegbe kell kimenni futni...) jóindulattal 5-ös.