csupasport bannerhátsófüves banner

BLOGRA FUTOTTUNK Magas pulzus? Fütyülni kell rá?

Vágólapra másolva!
2022.03.10. 09:12
null
A téli felkészülési időszak végén, a versenyszezon kezdetén nem mindegy, kinek milyen az erőnléte, ugyanakkor az is látszik, hogy az akarat és a tudatosság segít élménnyé varázsolni a futást.

Amilyen sokat tudtam edzeni az előző héten, sajnos megint kevesebb időm jutott a sportolásra a munka és egyéb elfoglaltságok miatt. A hétvége persze nem telhet el futás nélkül, így miután betettem a húst a sütőbe, és elintéztem még pár dolgot, felvettem a nyúlcipőt, és elindultam. Kellemes, napfényes, ötfokos idő volt, jólesett a futás. Múltkor ugyan még mellőztem a „belenyargalásokat”, de most valahogy nem sikerült, és több alkalommal, amikor olyan zene szólt a fülemben, hagytam, hadd vigyenek a lábaim. Az első ilyen gyorsítás rögtön pár száz méter után jött, mit mondjak, utána a hátsómon vettem a levegőt, és a tüdőm oxigénért reklamált. Aztán jöttek az emelkedős részek, itt totymorogtam, de a lejtős, sík szakaszokon még bele-belehúztam időnként. Az is hajtott, hogy az utolsó két kilométer alatt rájöttem, sietnem kell, mert úgy alakult, ha nem érek időben haza, nem lesz, aki a kapun beengedje a kisebbik gyereket, így muszáj volt tolni.

Nekünk, anyáknak ösztönzésnek annyi is elég, hogy sietni kell a srácaink miatt, ilyenkor nem számít az oxigénhiány és a magas pulzus, futni kell, és kész.

Kiderült, hogy jól kalkuláltam, mert messziről kiszúrtam a gyereket, ahogy battyogott a vonattól hazafelé. Tinikoromban megtanultam a fiúktól hangosan, két ujjal fütyülni, úgyhogy jeleztem neki, aztán nyargaltam haza. Mire ő is hazaért, én már lenyújtottam, és csináltam tovább az otthoni teendőket. Imádtam ezt a futást, hogy néha már erő és tempó is volt benne, a pulzusom pedig egész tűrhetően reagált a gyorsulásokra. Egyedül az emelkedőknél és a végén szaladt meg nagyon, de ezt tekinthetjük normálisnak, főleg a múlt héthez képest, amikor egy nyugdíjascsoport kikerülésénél is felugrott. Alakul ez, csak csinálni kell!

FUTÓLÉPÉS (Youtube)
Őry István futóedző sokakat, köztük engem is felettébb érdeklő témáról készített videóbejegyzést, ez pedig a magas pulzus: mi az a három tényező, ami az önmagunkhoz képest magas ütésszámot okozza?

FUTNIMENTEM.HU
Evetovics-Balla Hajnalka hosszútávfutó, futóedző oldaláról két anyagot is hoztam. Az egyik a téli alapozó időszak értékeléséről szól, amelyben voltak jobb és kevésbé jobb napok is, de a hamarosan kezdődő versenyidőszak ösztönzőleg hat rá, hogy még többet eddzen. A másik bejegyzés pedig az aerobkapacitás fejlesztéséhez ad segítséget.

Nem a szokványos módszerekről esik szó, érdemes elolvasni.

BARATRUNNING.COM
A Bodri Trail M távjáról szóló beszámolót olvashatunk, a szerző az esélytelenek nyugalmával vágott neki a versenynek, mégpedig azért, mert korábban minden olyan probléma előjött nála, ami előfordulhat egy futó életében, ennek ellenére második helyen végzett a versenyen.

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


A kis futás is futás


KREMLICZA LEVENTE


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Császi Eszter izgalmakkal teli futás végén lett ezüstérmes

Csupasport
6 órája

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

Csupasport
Tegnap, 14:37

Authentic Phidippides Run: Blaskó Mihály jócskán megjavította egyéni csúcsát

Csupasport
2025.12.04. 12:30

Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

Csupasport
2025.12.02. 12:54

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Csupasport
2025.12.01. 17:50

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Csupasport
2025.11.30. 11:23

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Csupasport
2025.11.27. 12:13

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Csupasport
2025.11.26. 12:05
Ezek is érdekelhetik