Tizenhat hónap Kambodzsában és Nepálban, ötezres csúcsok megmászásával

Vágólapra másolva!
2022.02.25. 18:51
Molnár Lívia Sziem Reapban élt, idén januárban pedig az Everest-régióban a Nangkar Csang és a Csukhung Ri tetejére is feljutott.

A napokban ért haza Nepálból Molnár Lívia trekkingező, aki két nap eltéréssel, január 29-én megmászta a Nangkar Csang 5083 méter magas csúcsát, majd január 31-én az 5546 méteres Csukhung Rit is. Nem is olyan régen, 2021 végén Horváth Zoltán hobbitrekkingező is az Everest-régióban járt, s e két csúcsra szintén feljutott, de a gyulai hölgy idén az első, aki ötezer méter feletti hegyen járt.

„Pedig nem is e két hegy szerepelt a céljaim között, hanem Jiritől indulva az Everest-alaptábor, de annak közelében meggondoltam magam – kezdte Molnár Lívia, aki eddigi trekkingezései során már 5644 méter magasra jutott, amikor 2019 februárjában a Kala Pattar csúcsán állt. – Nem bántam meg, de a Csukhung Ri útvonala a csúcs felé közeledve nem biztonságos, ezért a helyi vendégházból megkértem a tulajdonost, hogy jöjjön velem.”

 

A Csukhung Ri csúcsán

 

Mint mondta, a téli trekkingeket kedveli inkább az érintetlen hó, és a kevesebb turista miatt, s szinte bizonyos, hogy novemberben vagy decemberben visszatér Nepálba.

Hazatéréséig egyébként is csaknem tizenhat hónapot volt Ázsiában, mivel 2020 októberétől 2021 decemberéig Kambodzsában élt, s onnan utazott Nepálba, az Everest-régióba.

„Kétezertizenötben Kambodzsában nyaraltam, és annyira megtetszett az ottani életstílus, a dzsungel, a trópusi klíma és az érintetlen tengerpart, hogy elhatároztam, visszamegyek. Négy évvel később úgy döntöttem, elköltözöm Magyarországról, de csak annyi elképzelésem volt, hogy Kambodzsa, Nepál vagy Vietnám lehet a célállomás. Vietnámban gyorsan megtapasztaltam, hogy ott nem szeretnék élni, végül a könnyen megszerezhető vízum miatt Kambodzsa mellett döntöttem.”

Érvényes vízummal az időközben világméretűvé váló koronavírus-járvány ellenére is kiutazhatott, s csupán két napig kényszerült karanténba. A kijelölt szállodában napi száz dollár ellenében vesztegelt, de e téren szerencsésnek vallhatja magát, mert a megérkezését követő napokban két hétre hosszabbították a karanténidőszakot, az országot pedig csak úgy hagyhatta volna el, hogy az esetleges visszatérést nehezíti meg.

„Szerettem volna olyan helyi, a dzsungel mélyére vezető túraútvonalakat bejárni, amelyeket a helyiek sem gyakran látogatnak, és voltak olyan terveim is, hogy a későbbiekben akár csoportokat is vezessek. Ezek a túrák nemigen valósultak meg a Kambodzsát is érintő, szinte folyamatos lezárások miatt, de eleve úgy számoltam, hogy két-három évre elegendő a költőpénzem, szóval nem estem kétségbe, mert később is lesz még időm visszatérni. Viszont amint ismét lehetett utazni, elindultam Nepálba.”

 

A Csukhung Ri lankáin

 

Egyébiránt a 250 ezres Sziem Reapban, a délkelet-ázsiai ország második legnagyobb városában lakott, amely kellemesen élhető, ellentétben a több mint kétmilliós Phnom Penh-nel, Kambodzsa fővárosával, amely egyre inkább Szingapúrra hasonlít a felhőkarcolóival. A kambodzsai átlagkereset 250 amerikai dollár, hozzávetőlegesen 80 ezer forint, de egy étteremben már két dollárért főételt lehet enni.

Szabadidejében 1:6 méretarányú bábokat, diorámákat készít a hozzájuk tartozó ruhákkal, kiegészítőkkel. Ilyen például a Tomb Raider című filmből ismert Lara Croft-figura is.

„Gyerekkoromban a Tomb Raider-játék ültette el bennem a világot látás mindennél erősebb igényét. A diorámáimat sem fotók alapján készítem, hanem amiket saját szememmel láttam, illetve amelyik útvonalat bejártam. Amikor kétezertizenötben Kambodzsában nyaraltam, az úti célok megválasztásában motivált még, hogy élőben lássam azokat az országokat, ahova gyerekként a játékon keresztül eljutottam. Ma már inkább a túralehetőségek alapján választok, mert számomra a hegyek váltak a legvonzóbb célokká. Ezért szeretnék hegymászással is foglalkozni, de megadva a módját a tanulásnak. A közelmúltban édesapám elég fiatalon meghalt. Azelőtt is sokat utaztam, de fafejű voltam, ám amikor elveszítettem, beláttam, nincs miért tovább halogatnom, hogy úgy éljek, ahogyan valóban szeretnék, ahogyan azt gyerekként megálmodtam.”

 

 

A két idei, összességében három ötezres csúcsot követően a jövőben a könnyebb hatezres hegyeket veszi célba, a tervek szerint Nepálban vagy Pakisztánban. Első lépésként a napokban részt vett a téli alpesi hegymászótanfolyam elméleti oktatásán, amelyen mások mellett Szlankó Zoltán, a Magyar Expedíciós Társaság Egyesület (METE) elnöke is tartott előadást, február végén és március elején pedig a Magas-Tátrában kerül sor a gyakorlati képzésre.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik