Magyar nagyjátékfilm készül Erőss Zsolt kilenc évvel ezelőtti tragédiájáról

Vágólapra másolva!
2022.02.24. 12:57
Csoma Sándor alkotása a hegymászó özvegyének gyászfeldolgozásán keresztül mutatja be a történteket.

A 2013 májusában a Kancsendzönga megmászása közben elhunyt Erőss Zsolt tragédiáját dolgozza fel Csoma Sándor nagyjátékfilmje, amely Magasságok és mélységek címmel kerül a hazai mozikba, várhatóan ez év szeptember végén.

A megtörtént eseményeken alapuló dráma a hegymászó özvegye, Sterczer Hilda gyászfeldolgozásán keresztül meséli el a kilenc évvel ezelőtti végzetes kalandot és az azt követő történéseket.

„Erőss Zsolt karakterét mindig is nagyon vonzónak találtam – idézi a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem sajtóközleménye Csoma Sándort, a Rippl-Rónai Művészeti Intézet munkatársát, a Kaposvári Campus mozgóképes gyakorlati kurzusának oktatóját.

– Az a fanatizmus és jó értelemben vett megszállottság, amivel a hegymászáshoz viszonyult, nagyon közel áll hozzám.

Én is hasonló elhivatottsággal állok a filmkészítéshez.”

Erőss Zsolt tragédiája annak idején megosztotta az embereket, a film a feleség szemszögéből mutatja be a hátteret és az érzelmeket.

Csoma Sándor

„Az emberek nagy része már Zsolt halála előtt is értetlenül állt azelőtt, hogyan képes Hilda együtt élni azzal a tudattal, hogy férje minden expedíció alkalmával az életét kockáztatja a hegyen. Két gyermekük van, akikkel szemben Zsolt felelősséggel tartozik. Hogyan teheti ki a családját annak a veszélynek, hogy a gyermekei esetleg apa nélkül nőjenek fel – fogalmazott Csoma. – A tragédia után Hildát is gyakran felelősségre vonták, amiért elengedte a férjét. Nem volt-e elég jelzés a korábbi lavinabaleset, hogy ideje lenne befejezni a hegymászást?! Hilda erre mindig azt mondta, ez olyan lett volna, mint kalitkába zárni egy sast. Noha hasonló reakciókra számítok most is, a magam részéről megértéssel és mély empátiával szeretném bemutatni ezt a két embert, a döntéseik mögött megbúvó motivációikat, különleges személyiségüket. Remélem, a film sokaknak segít majd megérteni a hegymászók – a mindennapi embertől eltérő – értékrendjét és őszinte életszeretetét.”

Csoma Sándor elmondta, 2019-ben kezdett neki a forgatókönyv megírásának, ehhez az inspirációt Révész Szilvia A Hópárduc felesége című interjúkötete adta. A film elkészítéséhez több jelenetet forgattak külföldön, értelemszerűen magashegyi környezetben. A forgatás 2021 áprilisától fél éven át tartott, a koronavírus-járvány miatt kényszerszünet hátráltatta a munkát. Már az utómunkálatok zajlanak, s a rendező fesztiválokon is szeretné látni.

„A cél egy úgynevezett A-listás fesztiválrészvétel, ami mind a nézőszámot tekintve, mind egy nagyobb streaming-szolgáltatónál történő értékesítés szempontjából fontos állomás lehet” – mondta Csoma Sándor.

Film készül Erőss Zsolt tragédiájáról (Fotók: JUNO11 Pictures)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik