csupasport bannerhátsófüves banner

Tóth Ferenc hetvenötödik alkalommal ért célba a Vérkörön

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2022.01.30. 16:53
null
A Vérkörmannek becézett szákszendi túrázó baráti társaságának kíséretében 16:28:07-es idővel ért célba, és még ebben az évben szeretne eljutni a századik teljesítésig.

Ahogyan arról január közepén beszámoltunk, január 29-én útnak indult Tóth Ferenc, hogy 75. alkalommal is teljesítse hazánk első instant teljesítménytúráját a Vérkört. A szákszendi túrázó híres arról, hogy edzésnek használja a szomszédságában található 77 kilométeres túrát, nem véletlenül kapta a Vérkörman becenevet. Ezúttal szombat reggel 7 órakor rajtolt Oroszlányból, és 16:28:07 alatt teljesítette a távot.

„Baráti társasággal, heten indultunk útnak és öten értünk célba – válaszolta érdeklődésünkre Tóth Ferenc. – Az idő végig nagyon jó volt, nem esett az eső, nem fújt a szél, minden kedvezett. Végig kényelmes tempóban gyalogoltunk, óránként nagyjából négy és fél kilométert tettünk meg. Örülök a hetvenötödik teljesítésnek, de nem állok meg itt, még idén ráhajtok a százra. Azért szeretném minél hamarabb teljesíteni, mert kétezertizennyolc január harmadikán teljesítettem az első Vérkörömet, és van egy olyan vágyam, hogy öt éven belül meglegyen a századik.”

Tóth Ferencet többen elkísérték a jubileumi teljesítése alkalmából – Fotó: Lénárt Marianna / facebook

Tóth Ferencet nehéz olyankor hívni, amikor nem túrázik éppen, vasárnap kora délután Csákberény környékén járt az ismerőseivel.

„Egy baráti túracsoporttal kirándulok, jó levezetés a Vérkör után. Hogy a Vértesben csukott szemmel tudok-e már tájékozódni? Mondhatjuk, igen. Az biztos, hogy ha letennének bárhová a Vérkör útvonalán, akkor a fákról, a tájról azonnal megmondom, hogy hányadik kilométernél vagyok, és melyik irányban milyen messze van a cél.”

(Nyitókép: Lénárt Marianna / facebook)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

Csupasport
2026.03.11. 14:07

Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén

Csupasport
2026.02.28. 20:52

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

Csupasport
2026.02.23. 21:24

Már lehet nevezni a Gerecse teljesítménytúrákra

Csupasport
2026.02.22. 19:35

Ha nem vízálló a túracipőnk, így azzá tehetjük

Csupasport
2026.02.14. 18:08

Február végén rendezik meg a Rejtett Kincsek Túráit

Csupasport
2026.02.11. 18:03

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
2026.02.04. 14:31

Európa utolsó vadonjának meghódításához kell a bátorság

Csupasport
2026.01.31. 09:53
Ezek is érdekelhetik