Salazar sztáredző volt, de úgy néz ki, soha többé nem dolgozhat trénerként

Vágólapra másolva!
2021.12.26. 17:42
A 63 éves botrányhős, Alberto Salazar eltiltásával szemben benyújtott fellebbezését elutasította az amerikai SafeSport nevű szervezet, így vége a karrierjének.

A héten kiderült, nincs visszaút Alberto Salazarnak.


A 63 éves edzőnek elég sok van a rovásán. A New York-i maratonit még versenyzőként egymás után háromszor megnyerő szakembert 2019-ben már eltiltották négy évre az általa edzett sportolók doppingvétségei miatt, aztán idén júliusban a 2017-ben alapított United States Center for SafeSport nevű szervezet szexuális visszaélés miatt véglegesen eltiltotta mindenfajta, az Amerikai Olimpiai Bizottsághoz vagy bármelyik sportág irányító testületéhez kapcsolódó tevékenységtől.

Ez utóbbi szankció ellen fellebbezést nyújtott be, amelyet szerdán elutasított a SafeSport, így gyakorlatilag befellegzett Salazarnak, aki sokáig vezette a Nike Oregon Projectjét, amelyet a világcég már több mint két éve leállított, sőt augusztusban a róla elnevezett épületet is átnevezte.

A SafeSport azért szankcionálta a szakembert, mert megalapozottnak találta a vele szemben megfogalmazott, szexuális zaklatással és érzelmi bántalmazással kapcsolatos vádakat. Előbbieket legalábbis biztosan, merthogy a runnersworld.com szerint az érzelmi presszióra vonatkozó rész eltűnt az adatbázisból, ahogyan Salazar fellebbezésének említése is…

Salazar egyébként a doppingellenes szabályok megsértéséért kapott négyéves szilencium ellen is jogorvoslatot kezdeményezett, ám a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szeptemberben helybenhagyta a büntetést, amely így 2023 szeptemberében jár le. Függetlenül ettől a SafeSport döntése gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy Salazar valaha visszatérhessen a magas szintű edzői tevékenységhez, helyette maradnak neki a nyugdíjas évek.

Hogy mennyire lesznek nyugodtak ezek az esztendők, kérdéses, hiszen a vele kapcsolatban hosszú ideje lebegtetett, tanítványai szisztematikus illegális teljesítménynövelésével összefüggő vádak mellett 2019 novemberében korábbi sportolója, Mary Cain emelte a tétet. A New York Times által közölt videóban elmondta, hogy Salazar érzelmileg és fizikailag bántalmazta: rendszeresen kritizálta a testsúlyát, általában a csapattársai előtt kellett mérlegre állnia, és megszégyenítette a többiek előtt, ha nem hozta a súlyát. Ezek után rosszul futott, és az öngyilkosság gondolatával foglalkozott. 2020-ban legalább három másik sportoló tett panaszt a SafeSportnak Salazar ellen.

2019-es elmeszeléséig Salazar több olimpiai érmes topfutónak volt az edzője, például az amerikai Galen Ruppnak és Matthew Centrowitznak, a holland Sifan Hassannak, valamint a brit Mo Farahnak, aki a leghíresebb tanítványa. A négyszeres olimpiai bajnok hosszútávfutóval összefüggésben is vetődtek fel kétségek, de ő tagadta, hogy 2011-ben beszedett volna bizonyos Salazartól kapott pajzsmirigygyógyszereket.

Emellett az is szóba került, hogy Salazar nagy adag vassal is ellátta Farahot, nem beszélve a kétes eredetű és hátterű L-karnitinról – mindenesetre hivatalosan sohasem vádolták meg a 38 éves sportolót, noha hat éven keresztül dolgozott együtt a trénerrel.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik