Egy szobabiciklin kezdett, jöhet decemberben a maratoni, majd az Ironman

Kőrös AnikóKőrös Anikó
Vágólapra másolva!
2021.11.27. 11:10
Kiss-Francsics Ági 2017-ben kezdett el futni, mivel megtetszett neki a Color Run futóverseny, amelyen színes festékkel fújják le a résztvevőket.

A rendszeres futás 2018 novemberétől kap helyet az életében, amikor megválasztották futó nagykövetnek, és ajándékba kapott egy négyhetes edzéstervet. Már ez idő alatt sokat fejlődött, ezért megkérte az edzőjét, hogy készítse fel a 2019-es Vivicittára. A félmaratoni hatalmas élményt adott neki, így nem volt megállás, jöttek az újabb versenyek. A futás mellé szép lassan bekúszott a biciklizés meg az úszás is, és átváltott a triatlonra.

„Van itthon egy rozoga szobabiciklim, megmutattam az edzőmnek, hogy szívesen tekernék rajta – emlékszik vissza. – Az első két hétben csak a saját szórakoztatásomra használtam, aztán valahogy bekerült az állandó edzéstervembe. Közben az edzőm rávett, hogy menjek el az egyik spinningórájára, ami teljesen magával ragadott, és azóta heti kétszer járok. Időközben kintre is beszereztem egy kerékpárt.”

Kiss-Francsics Ági a Balaton-átúszással is évek óta szemezgetett, és mivel az edzője úszóedzéseket is tart, egyértelmű volt, hogy őt kéri meg a felkészítésre. Ekkor már azt is tudta, hogy belevág a triatlonba, hiszen minden adva volt hozzá.

„Szeretek úszni, szeretek bringázni, és most már futni is szeretek – indokolta döntését. – Nagyon régóta nézegettem a sprinttávot, hogy mennyi idő alatt kellene teljesítenem ahhoz, hogy szintidőn belül beérjek. Mindig olyan elérhetetlennek tűnt számomra, mert tudtam magamról, hogy nem futok és nem úszom gyorsan. De amikor úgy éreztem, hogy eljutottam arra a szintre, hogy menni fog, akkor említettem az edzőmnek, hogy belevágnék.”

Tavaly júniusban Kaposváron volt az első triatlonversenye, amely az előbb említett sprinttáv volt: 750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás és 5 kilométer futás.

„A férjem élőben közvetítette a versenyt a barátaimnak, akik azt mondták, olyan arckifejezésem van a képeken és a videón, hogy szerintük életemben nem fogok többet triatlonozni.”

Szerencsére nem így történt. Bár a futást borzasztónak érezte, a kitűzött célidőt sikerült tartania. A következő verseny az országos bajnokság volt Tatán, ami viszont nagyon jól sikerült – rövidtávon indult (1500 méter úszás, 40 kilométer biciklizés és 10 kilométer futás), élvezte az egész versenyt, és úgy érzi, a mezőnyhöz képest nagyon jót kerékpározott.

Az eddigi leghosszabb versenyére augusztusban került sor Nagyatádon, ahol egy félmaratoni híján majdnem meglett neki az Ironman.

 

„A barátnőmmel indultunk váltóban úgy, hogy ő futott egy félmaratonit, de minden mást én csináltam – emlékezett vissza. – Itt a kerékpározás már száznyolcvan kilométer volt, de ez nem okozott gondot. Volt már korábban két speciális távom, száznyolcvan, illetve százhatvanhárom kilométerrel.”

Az edzettségét egy saját maga által kitalált kihívásnak is köszönheti. Tavaly minden hónapban futott egy félmaratonit, decemberben az utolsót egy sérülés miatt konkrétan csak lesétálta. Az idei kihívás nem futás, hanem biciklizés.

„Azt találtam ki, hogy minden hónapban teljesítek egy Gran Fondót, ami annyit jelent, hogy száz kilométert vagy többet kerékpározom – fogalmazott. – Mivel tudtam, hogy lesznek hosszú versenyeim, ez rendkívül hasznosnak bizonyult: így bátran mondhatom, hogy száz kilométert már bármikor letekerek. Hatalmas szerencsém van, hogy itthonról dolgozhatok, mert így leteszem a laptopot négykor, és rögtön ki tudok menni bringázni. Szezonban elég hosszú, akár háromórás bringás edzéseim is vannak, és utána még futok is. Ez néha elég nagy logisztikát igényel a hétköznapokban, de a férjem sokat segít nekem, nemcsak én végzem itthon a házimunkát.”

Kiss-Francsics Ági legnagyobb célja 2022-ben az Ironman teljesítése. Előtte azonban még szeretne lefutni egy maratonit.
„Sosem gondoltam volna, hogy maratonit fogok futni, mert egyáltalán nem vonzott, a félmaratoni nekem bőven elég. De mivel az Ironman vége egy maratoni, úgy voltam vele, hogy előtte nem ártana egyet teljesíteni.”

Erre december 18-án kerül sor, amikor is nyolc kört fog futni a Margitszigeten. Az Ironman-nevezése is megvan már augusztus 6-ra Nagyatádra, úgyhogy érzi: nincs visszaút.

A sportoló aktív közösségi életet él. Nem csupán a triatlonosokkal és futó nagykövet társaival tartja a kapcsolatot, hanem új barátokra is lelt az Instagramnak köszönhetően, ahol agykas_journey néven található meg.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik