csupasport bannerhátsófüves banner

Egyéni rekord a tízezer méteres ob-n

Vágólapra másolva!
2021.09.20. 14:22
null
A szeptember 19-én, vasárnap megrendezett versenyen a női mezőnyben Szabó Nóra nyert, ráadásul egyéni legjobbját futotta, míg a férfiaknál Szemerei Levente megvédte bajnoki címét.

Szeptember 19-én, vasárnap a Vasas Pasaréti Sportcentrumában rendezték meg a tízezer méteres országos bajnokságot, amelyen a táv legjobb versenyzői mérték össze erejüket. Persze mind a nők, mind pedig a férfiak mezőnyében akadt egy-két hiányzó. A hölgyeknél nem indult a címvédő Böhm Lilla és 2020 ezüstérmese, Kácser Zita sem, a férfiaknál pedig nem találtuk a rajtlistán a tavalyi ezüstérmest, az idei félmaratoni országos bajnokság győztesét, Csere Gáspárt.

Először a nők versenyét rendezték meg, amelyen mindössze hatan álltak rajthoz, a táv győztese Szabó Nóra, a Margitszigeti AC sportolója lett, aki egyéni legjobbját futva nagy fölénnyel előzte meg a tavalyi negyedik helyezett Merényi Pannát.

Harmadikként Zákányi Panna ért célba , aki tavaly csupán a 11. helyet szerezte meg.

A férfiaknál összesen tizenegyen álltak rajthoz, köztük a címvédő szekszárdi Szemerei Levente, a BEAC színeiben induló Farkas Dárius Ádám, aki az idei Wizz Air Félmaratonon élete második legjobb idejével lett ezüstérmes, továbbá a Wizz Air Budapest Félmaraton idei bajnoka, a Vasasban versenyző Jenkei Péter.

 

Fotó Török Attila

 

Mint kiderült, ezen az estén Szemerei Levente bizonyult a leggyorsabbnak, és megvédte bajnoki címét, ráadásul legjobb egyéni eredményét érte el. Mögötte félperces hátránnyal ért célba Vörös Márk, aki szintén egyéni legjobbját futotta, míg a harmadik helyen – ugyancsak egyéni csúccsal – Farkas Dárius Ádám végzett.

 

A 2021-es tízezer méteres országos bajnokság végeredménye

Nők:
1.
Szabó Nóra (MAC), 33:57.70
2.
Merényi Panna (BHSE), 36:44.93
3.
Zákányi Panna, 39:54.22

Férfiak:
1.
Szemerei Levente, 29:24.26
2.
Vörös Márk (UTE), 29:54.55
3.
Farkas Dárius Ádám (BEAC), 29:57.96


 

Címlapfotó: Szabó Nóra/Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Authentic Phidippides Run: Blaskó Mihály jócskán megjavította egyéni csúcsát

Csupasport
Tegnap, 12:30

Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

Csupasport
2025.12.02. 12:54

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Csupasport
2025.12.01. 17:50

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Csupasport
2025.11.30. 11:23

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Csupasport
2025.11.27. 12:13

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Csupasport
2025.11.26. 12:05

Súlyemelés: Nagy Péter megáll a huszonegyedik bajnoki címénél

Egyéb egyéni
2025.11.25. 11:46

Bekapcsolt a versenyszellem, meglepő győzelmet aratott

Csupasport
2025.11.24. 18:20
Ezek is érdekelhetik