csupasport bannerhátsófüves banner

Emléktúra a Kinizsi százas évfordulóján

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.08.20. 09:42
null
Szeptember 5-én lesz negyven éve, hogy sor került Magyarország első teljesítménytúrájára, a szervezők az eredeti útvonal negyven kilométerén most ismét teljesítménytúrát rendeznek.

Szeptember 5-én lesz 40 éve, hogy Csillaghegyről a Csónaképítő Szövetkezet udvaráról elindult a hazai teljesítménytúrázás, az első Kinizsi Százas. Az első túrán 191-en indultak és 80-uknak sikerült szintidőn, 24 órán belül megtennie a 100 km-es távot Szárligetig. A túrát a Kinizsi Természetbarát Egyesület encián szakosztálya rendezte, a rendezés ötlete a felvidéki, Nagyszombati Százas-részvétel után fogalmazódott meg a tagokban.

Már a kezdetekben is jó hangulat, összetartó közösség jellemezte a Kinizsi Százast – Fotó: Polgár Zoltán

A túra népszerűsége gyorsan ívelt felfelé, a legtöbben, 1523-an 2013-ban indultak, 1124-en teljesítették is, 2014-től természetvédelmi okokból létszámkorlátos a rendezvény.

A többi már történelem, ma már több száz teljesítménytúrát rendeznek hazánkban évente.

2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt hirdetett vészhelyzetre való tekintettel elmaradt a Kinizsi, de az egyesület az évfordulón 2021. szeptember 5-én 40 km-es túrát rendez az eredeti útvonalon, illetve tovább készül a 40. Kinizsi Százasra, melyet 2022. májusának utolsó teljes hétvégéjén rendez meg.

Menetelés a nyolcvanas években az útvonalon – Fotó: Polgár Zoltán

Útvonal: Csillaghegy – Ezüst-hegy – Nagy-Kevély – Kevély-nyereg – Hosszúhegy – Szántói-nyereg – Trézsi-forrás – Pilis-tető – Simon halála elág. – Pilis-nyereg – Kétágú-hegyi kilátópont – Pálos fűszerkert – Dorog

Táv: 40 km. Szint: 1115 m. Szintidő: 10 óra.

Regisztrálni ide kattintva lehet. A túrát csak gyalog lehet teljesíteni, a szervezők a kutyával történő indulást sem engedélyezik. Fontos kiemelni továbbá, hogy a teljesítménytúra nem verseny, minden résztvevő, aki a távot a szintidőn belül teljesíti, egyformán jogosult a díjazásra.

Nyitókép: Ferenczy Dávid

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Európa utolsó vadonjának meghódításához kell a bátorság

Csupasport
2026.01.31. 09:53

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
2026.01.18. 14:23

Így válasszunk megfelelő téli túracipőt

Csupasport
2026.01.07. 20:33

A világ leghosszabb túraútvonalai

Csupasport
2026.01.01. 23:18

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
2025.12.22. 17:55

Látványos túra Cristiano Ronaldo szülőhelyén

Csupasport
2025.12.14. 20:46

Fagyban a hagymaszerű védelem, azaz a réteges öltözködés a nyerő

Csupasport
2025.12.11. 08:14

Várnak a Börzsöny fehér vulkánjai

Csupasport
2025.12.09. 17:32
Ezek is érdekelhetik