csupasport bannerhátsófüves banner

A leghalálosabb amerikai túracélpont

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.08.08. 15:09
null
Több mint négyszázan vesztették már életüket a Mount Rainieren, Washington állam legmagasabb pontján. A legtöbb tragédia oka az extrém, gyorsan változó időjárás.

Nincsen halálosabb túracélpont az Egyesült Államokban a Mount Rainiernél. A 4392 méter magas vulkán és a nevét viselő nemzeti park már több mint 400 halálos áldozatot szedett (oldalunkon a hegyen halálra fagyott, de az orvosok által megmentett, valamint eltűnt túrázóról is számoltunk már be), az óvatlan vagy szerencsétlenül járt kirándulók és hegymászók a gyorsan változó időjárás, a lavinák, legördülő sziklák áldozataivá váltak.

A hipotermia, azaz a szervezet kihűlése általános jelenség a környéken, ahogyan a csonttörés, a vízi baleset és a hőguta is.

Aki a Mount Rainier meghódítását tűzi ki célul, annak mindenképp érdemes az elsősegélycsomag mellett élelmiszer- és víztartalékot csomagolnia, vízhatlan ruházattal együtt. A kevésbé tapasztaltaknak pedig ajánlott túravezető segítségének igénybevétele. Persze érdemes ezt követően is óvatosnak lenni, a havas hegytetőről ugyan csodás panoráma tárul elénk, ám a legutóbb 1894-ben kitört vulkán a szakemberek szerint hamarosan ismét aktívvá válhat.

A hegy utóbbi harminc évének legdrámaibb balesete 2014 májusában történt, amikor hat hegymászó (köztük két túravezető) eltűnt. A keresésükre induló helikopteres mentőegységek egyikük vészjelzését dekódolták, ám segíteni már nem tudtak. A hat férfit lavina sodorta el, és mintegy 1000 métert zuhantak. Sátraikat, ruházatukat 2900 méteren megtalálták, a holttestek közül azonban csak három került elő hónapokkal később, augusztusban egy repülőgépről vették észre őket. Egy hobbimászó és a két túravezető viszont nyomtalanul eltűnt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Enerigazselé – fogyasszon-e, és ha igen, mennyit a túrázó?

Csupasport
2025.09.09. 18:58

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09
Ezek is érdekelhetik