csupasport bannerhátsófüves banner

BLOGRA FUTOTTUNK Végre vannak versenyélmények!

Szalay HédiSzalay Hédi
2021.07.22. 09:37
null
Blogszörfösünk már nincs akkora gondban, mint néhány hónappal ezelőtt, amikor a korlátozások miatt nem rendeztek futóversenyeket, júliusban viszont gyarapodnak a böngésznivaló beszámolók!

Végre szabadságoltuk magunkat a családdal, minden túlzás nélkül mondhatom, igazán ránk fért már. Mivel idén a Balatonnál töltünk el néhány napot, természetesen hoztam a futócuccaimat, és már előre vártam, milyen szép helyeken futhatok. Az első éjszakát Siófokon töltöttük, de az érkezésünk előtti napon leszakadt az ég, minden csupa sár volt... Amikor dacolva a szürke éggel, viharos széllel, letelepedtünk a strandon, a vízből kilépve vettem észre, hogy a polifoamok mellett a lábujjaim között jön fel a víz a fűből. No igen, itt is átázott minden természetesen. Király!

A másnap reggelre tervezett futásomat elmosta az újabb vihar, hatalmas szélre, villámlásra, szakadó esőre ébredtem, így el kellett engednem, hogy a Petőfi-sétány körül fussak.

Aztán átgurultunk az északi partra, s az egyik borászat közepén levő kúriába foglaltunk szállást, mert a fő szempont a csönd, béke, nyugalom volt. A csodálatos panoráma, az esti borozgatás igazi kikapcsolódást jelentett, a közelben levő strandon pedig szénné égtünk a fiúkkal, látszik, hogy rég nem voltunk vízpart közelében. Ami az előnye volt ennek a kúriának, az futás szempontjából hátránynak bizonyult. Járda hosszú szakaszon nincs, a kerékpárút – mivel láthatatlan volt – a vasúti sínek másik oldalán haladt. Amikor odaértem, láttam, hogy mélyen van a sínekhez képest, s amilyen ügyetlen vagyok, csak legurulnék rajta. Így inkább a sínek mellett sétáltam, amíg csökkent a távolság, aztán elindultam futni.

FUTNIMENTEM.HU
Evetovics-Balla Hajnalka második gyermeke születése óta nem indult versenyen (persze a pandémia is közrejátszott ebben), és úgy érezte, hogy az Ultra Lupa-tó-versenyen megméreti magát az ötven kilométeres távon. Minden remekül ment, egészen addig, amíg a gyomra úgy nem döntött, hogy nem vesz be semmit a frissítésből, így elég küzdelmessé vált a futás. Hajnalka azonban nem adta fel, s végül 5:37 óra alatt teljesítette a távot!

PAPER WINGS (Facebook)
A szerző hosszú és alapos felkészülés után belevágott, és sikeresen teljesítette a Kört, ami 151 kilométer futást jelent a Börzsönyben. Huszonkilenc órát volt terepen, és teljesen flottul, hiba nélkül, szinte végig flow-ban teljesítette ezt a hihetetlen távot!

 


MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND


Szívügyünk a pulzus


KREMLICZA LEVENTE


 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik