csupasport bannerhátsófüves banner

Két magyar fut a tiroli Alpokon át

Nedjalkov BeaNedjalkov Bea
2021.07.07. 15:52
null
Négyszáz terepfutó rajtolt el szerdán Imstben, a tiroli osztrák kisvárosban a négynapos Salomon4Trails versenyt rendezik meg – a teljesítőkre csaknem száz kilométer és több mint 6500 méter pozitív szintemelkedés vár szombatig.

Két pécsi amatőr sportoló állt rajthoz az ausztriai Imst városából startoló Salomon4Trails versenyen: a Mecsek Maraton Team versenyzői, Pápayné Sár Cecília és Nedjalkov Balázs, régóta készültek a versenyre, amely a sorozatterhelés miatt igen nagy kihívás, főleg a vírushelyzet okozta hosszabb kihagyás után.

„A tavalyi nevezésünket sikerült erre az évre érvényesíteni, nagyon boldogok vagyunk Cilivel, hogy végre itt lehetünk – mondta a rajt előtt Nedjalkov Balázs. – Két éve nem indultam terepfutóversenyen, tavaly csak kerékpáros kihíváson vettem részt, így kifejezetten izgatott vagyok.”

Csodálatos helyen rajtoltak el a versenyzők – Fotó: Nedjalkov Bea

A Csupasportnak nyilatkozott Uta Albrecht főszervező is: „A járványhelyzet alakulásának köszönhetően, szigorú biztonsági intézkedések mellett az idén sikerül megtartani a versenyt, amelyet több más rendezvénnyel együtt tavaly a koronavírus elmosott. Múlt héten már megrendeztük a Stubai Ultratrailt, így nagyon bízunk a többi versenyünk sikerében is, sok szeretettel várjuk a magyar terepfutókat, túrázókat.”

A Salomon4trails négy napon keresztül tart Tirolban – Imst után Wenns, majd Ried im Oberinntal, azt követően Pfunds, végül pedig Nauders a cél, ahol szombat délután véget is ér a viadal.

Élő nyomkövetéssel az alábbi linken lehet a magyar futóknak szurkolni: https://www.planb-registration.de/4trails2021/ergebnisse?en

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Légzési probléma után nagyszerű pályacsúcs az UTT-n

Csupasport
2026.08.01. 16:58

Az UTT-terv bejött, a harmadik hely pedig hab volt a tortán

Csupasport
2026.07.28. 16:29

A csodálatos panoráma repítette előre a Tapolca Trailen

Csupasport
2026.07.27. 14:44

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
2026.07.26. 14:48

Meglett a száznyolcvan kilométer, aranyéremmel mehetett haza a lányához

Csupasport
2026.07.23. 14:44

Nem futott még ilyen melegben, bulifutássá vált a Daráló

Csupasport
2026.07.22. 16:44

Spisák Emil elképesztő pályacsúcsot futott a Darálón

Csupasport
2026.07.18. 11:12

Már a legjobbakkal veszi fel a versenyt, remek eredményt ért el a morzine-i vb-n

Csupasport
2026.07.17. 16:44