csupasport bannerhátsófüves banner

Csécsei nyerte a hihetetlen versenyt

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
2021.06.13. 21:41
null
Csécsei Zoltán és Geszti Péter az 52. körnek is nekiindult a tihanyi Belső-tó körül rendezett futóversenyen. A cél óránként 6.7 kilométer lefutása volt, végül a Spartathlon-második futó nyert.

Pénteken 18 órakor rajtolt a Riska 1 Way Ticket Run nevű futóverseny idei harmadik etapja, amelyen 144 futó vágott neki a kihívásnak, 103 férfi és 41 női versenyző. Az indulóknak a Backyard Ultra szabályai szerinti 6706 méteres pályán kell minden órában végigérniük, a fennmaradó időt pihenéssel tölthetik. A szervezők által 48 órásra tervezett verseny azonban vasárnap 18 órára nem ért véget, két versenyző, Csécsei Zoltán és Geszti Péter még mindig tartotta magát.

Végül a 2019-es Spartathlonon második helyezett Csécsei bírta jobban, vasárnap késő estére az 52x6.7 km lefutása után győzött, de természetesen versenytársai is óriásit küzdöttek. Nem árt még egyszer hangsúlyozni: Csécsei és Geszti jóval több mint két napot futott, voltaképpen óránként legfeljebb néhány percnyi alvással. Kivételes teljesítmény!

A díjátadó pillanata a Hammer Nutrition Hungary Facebook-videóján látható:

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
Tegnap, 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik