Azok a macskaléptű hajnali futások

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2021.06.17. 08:08
Alig-alig volt átmenet a nagyon hideg és a nagyon meleg időjárás között, úgyhogy a futóknak porciózniuk kell az idővel, pontosabban azzal, hogy melyik napszakban induljanak el edzeni. Jó hír, hogy megszaporodtak a versenybeszámolók is!

Bokaficam miatt néhány napig nem sportoltam, de már nagyon be voltam sózva, hogy az új futócipőmet felavassam. Miután TRX-edzésen már nem fájt a bokám, úgy döntöttem, jöhet a futás is! Amióta ilyen meleg van, szinte csak kora reggel futok, mert egyéb esetben az életemért küzdök pár kilométer után. Így reggel hétkor már neki is indultam, hogy a szomszéd városba átfussak; ez az útvonal szinte végig alattomos emelkedőkkel van tele, és árnyék sincs sok. Az elején még furcsa volt, hogy az új cipőben mennyire puhára érkezem, hiszen jó vastag talpa van a Nike Renew-nak, de néhány perc elteltével már azt sem éreztem, hogy van bármi is a lábamon. Nálam ez annak a jele, hogy jó cipőt választottam.

Elég sok futóval találkozom reggelente, egyértelműen látszik, hogy mindenki igyekszik reggel letudni az edzését. A próbafutásom alatt voltak jó pillanataim visszafelé is, ám őszintén szólva amikor jelzett az órám, hogy megvan az aznapra tervezett tíz kilométer, leállítottam, és a maradék százötven méteren sétáltam.

Nos, ez kissé nagyképűen hangzott, igazság szerint mászni próbáltam. Úgyhogy a hét órai indulás sem mentett meg a hőségtől, muszáj még korábban elstartolnom (ugyanakkor néha aludni is muszáj, ezért viszonylag ritkán tudok még előbb indulni)! Az viszont nagy örömmel tölt el, hogy a közösségi portálokon egyre több, versenyen készült posztot látok. Nagyon jó, hogy kezd visszatérni az élet a régi kerékvágásba! Sokan panaszkodnak, hogy mostanában nehezen megy a futás, de ez valószínűleg a meleg miatt van, amihez egyszerűen nem volt időnk hozzászokni, mert a hideg idő után szinte rögtön kánikula lett. Azt is észrevettem, annak ellenére, hogy lekenem magam naptejjel futás előtt, nagyon éget a nap, sőt inkább perzsel
Vigyázni kell vele, és akármilyen rövid távra indulunk is neki, mindig legyen elég folyadék eltéve, mert sokszorosát igényli a szervezetünk, mint néhány héttel ezelőtt!

BARATRUNNING.COM

A szerző, Mohai Péter élete legjobb maratoniját futotta, amihez ő maga is sokat tett hozzá, de a családja is végig segítette mind a felkészülésben, mind a virtuális verseny alatt! Edzője, Baráth Gabi pedig kihozta belőle a legjobbat, hiszen az előző maratonijához képest negyedórát javított, és utána is sokkal jobban érezte magát, mint korábban. Nagyon jó volt olvasni a beszámolót!

ULTRAKELEK.WEBNODE.HU

Hernádi László részt vett a One Way Ticket Run kihíváson, és egészen 21 körig jutott, ami azt jelenti, hogy több mint 140 kilométert teljesített 21 óra alatt! Alapos tervezés után minden flottul ment, de mivel nemsokára újabb hatalmas kihíváson méreti meg magát, spórolt az energiával, és nem maxolta ki a versenyt. A versenyszervezők tökéletes munkát végeztek, szuper frissítés és hangulat volt a versenyen!

FUTNIMENTEM.HU

Evetovics-Balla Hajnalka ultrafutó, futóedző az alvás és a teljesítmény kapcsolatáról írt bejegyzést. Megtudhatjuk, hogy tanulmányok is bizonyítják, az alvás mennyisége igenis befolyásolja a sportteljesítményt!


MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


Minden kiálló kőre figyelni kell!


KREMLICZA LEVENTE


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik