Nemzetközi színvonal a Tour de Hongrie-n

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.05.17. 14:58
Befejeződött a 42. Magyar körverseny, amelyről nemcsak a főszervező nyilatkozott elégedetten, hanem versenyzők és fotósok egyaránt dicsérték. Jövőre várhatóan még színvonalasabb lesz az esemény.

Május 16-án, vasárnap az utolsó, 92 kilométeres budapesti etappal véget ért a Tour de Hongrie, amelyen 12 magyar bringásnak szurkolhattunk. Az ötnapos verseny végén az esemény főszervezőjével értékeltük a látottakat.

Fáradtnak érzi magát, vagy inkább boldognak?

Elsősorban mi ad okot örömre?

Rendkívül feszült, bukásokkal teli napok után érkeztünk az utolsó, budapesti szakaszhoz, amely a leggyorsabb etap is egyben. Végig nagyon izgultunk, hogy esés nélkül ússzuk meg a napot, s végül nemhogy bukás nem volt, még veszélyes helyzet sem. Elképesztő verseny volt, óriási küzdelemmel. A szurkolóknak is volt miért és kiért szorítaniuk, elég, ha csak Fetter Erik nevét említem, aki óriási bukás után tért vissza. Nagyon jó volt látni a kordonok mögött álló rajongókat, akik kíváncsiak voltak a küzdelemre.

Akadt kedvence az öt etap közül?

Visszagondolva két szakaszt neveznék meg. Az egyik a kékestetői, amelyen Fetter Erik úgy lett tizenegyedik, hogy előző nap óriásit bukott, és megsérült. Az utolsó, budapesti szakasz maga volt a csoda az elejétől a végéig. Természetesen az összes etapnak és városnak megvolt a maga bája, hiszen mindegyiken izgalmas befutót láthattunk.

 

 

A főváros négy év szünet után tért vissza a Magyar körverseny programjába. Marad a budapesti helyszín a jövőben is?

Jövőre is szeretnénk a Tour de Hongrie színvonalához és nézettségéhez méltón befejezni a versenyt. A Hősök tere és a többi helyszín szemre is tetszetős, de várjuk, hogy a főváros vezetősége hogyan értékeli az idei viadalt, és aszerint lépünk.

Visszatérve a magyarokhoz, Pelikán János, a legjobb hazai kerekes teljesítménye is megérdemel néhány szót.

Nemcsak Kékestetőn, hanem a korábbi helyszíneken is óriásit ment. Volt egy hosszú szökése, amelyben rendkívül ügyesen taktikázott, így több másodperces jóváírást szerzett. Kétség sem fér hozzá, megérdemli a legjobb magyarnak járó mezt.

Valter Attila, a tavalyi Tour de Hongrie győztese az idén a Giro d’Italián remekel…

Sokkal hamarabb beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mint vártuk. Egy álom vált valóra, hogy az olasz körversenyen ilyen jól teljesít. Képességei alapján nem csoda, hogy itt tart. Tudtuk, hogy jól fog szerepelni a Girón, de álmunkban sem hittük, hogy vezetni is tud az összetett versenyben. Ezzel felült a kerékpársport trónjára.

 

 

Ha osztályozni kellene az idei Magyar körversenyt egytől ötig, milyen minősítést kapna?

Sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk, mindannyian elégedettek vagyunk. Mindig magasra tesszük a lécet, most sem volt másképpen. Ötöst adnék magunknak, ha nem is csillagosat. Van még min javítanunk, és a jövőben szeretnénk kiküszöbölni néhány hiányosságot. A legfontosabb volt, hogy a kerékpárosok és a nézők is úgy érezzék, minden tökéletesen működik. A futam végén odajött hozzám az egyik lengyel csapat vezetője, és könnyeivel küszködve köszönte meg, hogy meghívtuk a Tour de Hongrie-ra. Elmondta, ilyen jól szervezett versenyt még sohasem látott, de ugyanezt mondták a fotósok is. A szállás, a sajtókiszolgálás és a logisztika is jól működött, igyekeztünk figyelni minden apró részletre.

 

A 42. Tour de Hongrie végeredménye (összetett verseny)

1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Damien Howson (ausztrál, Team BikeExchange) 18:07:10
2. Ben Hermans (belga, Israel Start-Up Nation) 16 mp h.
3. Antonio Tiberi (olasz, TREK-Segafredo) 24 mp h.
4. Orlando Garcia Sosa (kolumbiai, Caja Rural-Seguros RGA) 32 mp h.
5. Stefan De Bod (dél-afrikai) 45 mp h.
6. Laurens Huys (belga, Bingoal Pauwels Sauces WB) 51 mp h.
(…) 23. Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) 1:32 p h

A legjobb magyar versenyző
1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec)
2. Peák Barnabás (Team BikeExchange)
3. Fetter Erik (EOLO-Kometa)

A csapatverseny végeredménye

1. Astana-PremierTech 54:24:49
2. Caja Rural-Seguros 12 mp h.
3. Team BikeExchange 18 mp h.


 

Fotók: MTI/Mohai Balázs

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik