A Spartathlonon még futna a világbajnok

Láttam, nemrég a hófödte Zabarról osztott meg fotókat. Hiányzik Magyarország, illetve a szülőhelyétől nagyjából hetven kilométerre található település?

Hiányzik, és azt hiszem, ez olyasmi, ami sosem múlik el, még tizenhét év után is szokott honvágyam lenni – kezdte érdeklődésünkre a tengerentúlról az amerikai válogatott színeiben a 2015-ös torinói 24 órás világbajnokságon aranyérmes, 42 éves Nagy Katalin. – Zabar a boldog, felhőtlen gyerekkoromat idézi fel, amikor papsajtot ettünk a réten, frissen fejt tehéntejet ittunk, és nagyokat játszottunk a szomszéd gyerekekkel. A négy ott töltött év mély nyomokat hagyott bennünk, miután Gyöngyösre költöztünk, még évekig visszajártunk.

Fél éve költöztünk Wisconsinba, a plusz negyven Celsius-fokból a mínusz huszonötbe. Szerencse, hogy volt némi átmenet, és enyhén alakult a tél. Azért az elmúlt három hétben megtapasztaltuk a mínusz húsz fokokat napközben is, nem kellemes, de valószínűleg jövőre már jobban viseljük. Ami a koronavírus-járványt illeti, ugyan nincs kijárási tilalom, de az éttermek, a szállodák, a szórakozóhelyek csak huszonöt százalékos kihasználtsággal működhetnek, és kötelező a maszk viselése. Ez ellentéte Floridának, ahol minden nyitva van, és a maszkot sem muszáj hordani, ezért nagyon sokan is költöznek le északról.

Önök hogy kerültek Wisconsinba?

A párom munkája miatt az elmúlt három évben folyamatosan költöztünk. Nyolc hónapot éltünk Savannah-ban, Georgiában, aztán két évet a Bahamákon töltöttünk, és most Wisconsin, Fitchburg a lakhelyünk, ki tudja, meddig.

Rég hallottunk önről, hogy van?

Nagyon nehéz év áll mögöttem. A világbajnokság után nem igazán sikerült rendbe hozni a lábamat, ráadásul a világjárvány miatt lezárták a Bahama-szigeteket, Nassaut, így hónapokig orvoshoz sem tudtam menni. Végül találtam egy fizioterapeutát, aki segített.

A Futóarcokban olvasható 2019-es interjúban még arról beszélt, hogy szeretne huszonnégy órás vébét nyerni. Hol van most a futás helye az életében? Él még a terv?

Szeretnék még szép eredményeket elérni, de világmegváltó terveim már nincsenek. Sok mindent átértékeltem, én is változtam. Évekig a futás alá rendeltem mindent, aminek meg is lett az eredménye, hiszen világbajnoki címet szereztem, aztán bronzérmes lettem. Nem sajnáltam az időt és az energiát az edzésre fordítani, ám ma már más a fontossági sorrend. Könnyebben hagyok ki egy futást egy baráti vacsoráért, ha fáradt vagyok, vagy ha éppen a párommal, Felixszel biciklizni, kirándulni megyünk.

Büszke vagyok a világbajnoki címemre, ám néhány év távlatában nem az arany csillogása maradt meg, hanem az élmények, amelyeket gyűjtöttem. A futás szeretete megmaradt, de ma már szerényebb céljaim vannak. Például szeretnék visszatérni a Spartathlonra 2022-ben.

Öt platinumszintű hely, azaz kiemelt biciklis paradicsom van az Egyesült Államokban – Madison az egyik, szóval mondhatjuk, hogy kihasználjuk a hely adottságait. Én inkább csak hétvégén tekertem, már amikor az időjárás engedte, de télen nem éreztem késztetést, hogy a szobában görgőre tegyem a bringát.

Visszatérve a futásra, mit tervez 2021-re?

Szeptemberben szeretnék egy száz kilométeres versenyen futni, amely egyben Egyesült Államok országos bajnoksága is. Nem azért, mert ki akarom vívni a helyemet a csapatban, hanem mert helyben van, a pálya a lakhelyünktől mindössze öt percre található. Továbbá szeretném valamikor teljesíteni a Spartathlon-kvalifikációt, és természetesen szerepel a terveim között, hogy végre hazajussak, mert már lassan két éve nem láttam a családomat…

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!