Protézissel futotta le a maratonit

Vágólapra másolva!
2021.01.05. 19:01
Az amerikai Dick Traum a fogyatékkal élők példaképévé vált, amikor 1976-ban első amputált lábú sportolóként lefutotta a New York Maratont. Később szervezetet alapított és edzőként is dolgozott.

Bár néhány hónapot még várni kell az évfordulóra, de csaknem 45 esztendeje, hogy Dick Traum első amputált lábú futóként teljesített jelentős maratoni versenyt, a New York Maratont. A történelmi tett rengeteg fogyatékkal élő, valamilyen problémával küzdő amatőr futó életére volt pozitív hatással.

 

 

A most nyolcvanéves férfinek 1965. május 30-án átlagosnak indult a napja. Beállt a benzinkútra tankolni, s éppen autója mögött állt, amikor egy másik autó nekihajtott. Mindkét lábán súlyos sérüléseket szenvedett, a jobbat térd felett amputálni kellett, de az elismert iskolai birkózó a történtek után nem süllyedt depresszióba. Mint egy 2017-es, a The Culture Tripen megjelent cikkben felidézte, a képlet egyszerű volt: elveszítette a lábát, ám folytatni akarta az életét. Tanult, dolgozott, de a hetvenes években érezte, már csak az egészsége miatt is szeretne ismét jó formába kerülni.

Csatlakozott egy fitneszprogramhoz a West Side YMCA-ben, az erre fordított pénzt utólag élete legjobban elköltött 300 dollárjának nevezte. A tíz perc futásból előbb egy mérföld, majd öt lett, hogy aztán lassan eljusson egészen a maratonit jelentő 26.2 mérföldes távhoz.

Aztán 1976. október 24-én olyasmit vitt véghez, amit még senki: amputált lábúként, protézissel lefutotta a maratonit a nagy presztízsű New York-i eseményen. Az időeredménye 7:24 lett, ám ezen messze túlmutatott a tette, amelynek jelentőségét akkortájt talán nem is érzékelte igazán. A mozgássérült vagy fogyatékossággal küzdő sportolók példaképévé, arcává vált. Egy évvel később ő inspirálta Terry Foxot, akiről nemrég írtunk honlapunkon: a fiatal elveszítette a lábát, ám elhatározta, hogy keletről nyugatra átszeli Kanadát. Csak a visszatérő rákbetegség akadályozhatta meg a Remény maratonijának teljesítését.

 

 

Dick Traum nem állt le, s tizenegy maratonit teljesített protézissel. Később újabb protézist kapott, és mert orvosa arra ösztökélte, hogy kíméletesen használja, áttért a kézzel hajtott kerékpárra – így további ötven alkalommal tette meg a klasszikus távot. Önmagán túlmutató jelentőségű, hogy 1983-ban létrehozta az Achilles Track Clubot, amely 2008-ban változtatta meg a nevét Achilles Internationalre. A névválasztás sem véletlen: a görög hősnek is volt sebezhető pontja, akárcsak a klubban sportoló, fogyatékossággal küzdő (sclerosis multiplex, látássérülés, hiányzó végtag) futóknak.

Traum alapítója és elnöke lett a szervezetnek, és 2019-ig irányította is, bő egy éve vonult vissza, ráadásként edzőként foglalkozott a sportolni vágyókkal.

Az egyesület a világ több országában segíti és támogatja a fogyatékossággal élő emberek futását, s hazánk is az Achilles International tagja.

Dick Traum tevékenysége és élete is megmutatja, hogy eltökéltséggel egy tragikus esemény is inspirációvá és motivációvá alakítható.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik