csupasport bannerhátsófüves banner

BLOGRA FUTOTTUNK Nincs megállás, futni kell!

2020.11.19. 08:27
null
Bezárás és bezárkózás – na nem! A súlyokat mostanság nem lehet emelgetni, csoportos TRX-óra is kizárva, de mint mindig, a láb most is „kéznél” van, úgyhogy blogszörfösünk mindenkit arra biztat, hogy kocogjon.

Tekintettel arra, hogy bezártak a fitnesztermek, nekem egyelőre nem sok mozgásforma maradt a futáson kívül. Tudom, mennek ezek az online órák, az edzőim is tartanak, de jelenleg nem érzem a késztetést, hogy bekapcsolódjak, jobban szeretek a teremben mozogni (nem mondom, hogy biztos megvárom, amíg újra kinyitnak, reggelente inkább a szokásos plank pózokba vágom magam, ez a maximum). A kellemetlen idő miatt a kertben sem erősítek, ez tavasszal jóval egyszerűbb volt – szóval, maradt a futás. Ezzel nincs baj, csak be kell állni egy rendszerre, mert a hideg-sötét „kombó” nem vonz annyira. És még véletlenül sem szeretnék meghűlni, úgyhogy körültekintőbb vagyok, mint valaha bármikor. Nyilván aki rendszeresen fut egész évben, legrosszabb esetben náthás lesz, vagy utána egy-két napig kis torokkaparás fordulhat elő, de most ezt sem szeretném.

Eddig szerencsére mindig eltaláltam a megfelelő ruházatot, és lenyújtás után a forró zuhany is jót tesz a szervezetnek. A lakhelyemen egyébként láthatóan megcsappant a kocogók száma, de azért szoktam találkozni egy-egy futóbolonddal.

Valahogy úgy érzem, hogy – rajtam kívül – a futók morózusok lettek, befordultak az emberek. Én szokás szerint vidáman odaintek, mondok egy „Hajrá!”-t, de van, aki meredten inkább csak a talajt nézi, rám sem pillant. Mindegy, most ez van… Ha én nekiindulok, örömmel teszem, és nagyon bízom benne, hogy néhány hónap múlva változnak a dolgok, és lesz még vigyorogva nyargalás másoknak is.

FUTOLEPES.COM

Őry István futóedző az állandóan jelen lévő problémáról írt bejegyzést, miszerint futósérülés esetén sokan nem a megfelelő helyen keresik a megoldást, amiből a későbbiekben adódhatnak kellemetlenségek. Sokszor látom futócsoportokban, hogy ott kérik ki mások véleményét a sérülésükkel, problémájukkal kapcsolatban, de a hozzáértők szerencsére rögtön jelzik, szakembert, orvost kell felkeresni. Vannak, akik az edzőjüket kérdezik róla, akik maximum tanácsot tudnak adni, hova érdemes fordulni (ez természetesen sokkal jobb, mint a csoportok és különféle oldalak böngészése)!

FUTNIMENTEM.HU

Evetovics-Balla Hajnalka edző, édesanya azzal kapcsolatban osztja meg gondolatait az olvasókkal, hogy bizony még nála is előfordul, hogy nem megy úgy a futás, ahogy szeretné, kedve sincs hozzá, nincs motiváció. Ennek feloldására dolgozott ki egy módszert, és neki bevált!

BARATRUNNING.COM
Jó időben „elkövetett” terepfutásról olvashatunk, a szerző gyerekkora helyszíneit futotta be, természetesen előtörtek az emlékei is a régi időkből. Mennyire jó lehetett így, nosztalgiázva futni!

NEMAZE.BLOG.HU
Bejegyzésében a hazánkban megrendezett legnépszerűbb futóversenyek szervezőivel készített interjút Simonyi Balázs, ezt podcastban is meghallgathatjuk. Kicsit betekinthetünk a „másik oldal” helyzetébe, főleg most, hogy a vírus miatt szinte minden borult, és újra kell tervezni.

 


MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND


Ne rohanjunk, ha kocogni akarunk


KREMLICZA LEVENTE


CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

A jó játékvezető résen van – Bonifert Ferenc és Wiedemann Viktor a Szabaddobásban

Kézilabda
12 órája

Amerikai pite: mexikói fieszta, kiállítások és dél-koreai fordítás – az 1. vb-játéknap kibeszélője

Foci vb 2026
17 órája

Elindult az MKOSZ podcastja, Dávid Kornél volt az első vendég

Kosárlabda
2026.06.11. 17:30

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Kézilabda és utánpótlás – Ifj. Kiss Szilárd és Rosta István voltak a Szabaddobás vendégei

Kézilabda
2026.05.28. 12:56

„Bennem van szégyenérzet, ha kihagyok egy helyzetet” – Varga Barnabás a hibák utáni kettőzött erőről

Légiósok
2026.05.24. 14:32

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02

Liverpooli lábnyomok: újabb pofon – meglesz a BL-indulás az utolsó fordulóban?

Angol labdarúgás
2026.05.18. 07:33
Ezek is érdekelhetik