csupasport bannerhátsófüves banner

Csaknem 86 évesen is csúcson a brit futó

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.25. 19:38
null
A nyolcvanhatodik életévét decemberben betöltő Ian Barnest sokat ismerik Nagy-Britanniában, legutóbb például brit csúcsot futott egy mérföldön. Az életerős öregúr évtizedekkel a kezdet után is élvezi a futást.

Már a 80. születésnapján is úgy köszöntötték Ian Barnest, mint az ebben a korban még aktív kevés brit futó egyikét. Azóta eltelt több mint öt év, és a Darlington Harriers klub társelnöke legfeljebb lassult, de nem állt le – nemrég éppen brit rekordot jelentő 8:10.40 alatt teljesítette az egy mérföldet, azaz 1609 métert.

Ian Barnes

Ahogy egyik klubtársa méltatta, teljesítménye nemcsak a 85 fölöttiek között, hanem a „fiatalabb” korosztályokban is jónak számít – mindenesetre a saját kategóriájában brit rekord. A Wikipédia alapján a 85 feletti korosztályban az ausztrál David Carr 7:17.7-tel tartja a világcsúcsot, míg a 90-esek között az amerikai Gunnar Linde 9:42.99-cel a legjobb.

„Örülök az időeredménynek, mert kilenc perc körüli teljesítményre számítottam – mondta Barnes a BBC videójában, amelyben arról is kérdezték a 86. életévét decemberben betöltő férfit, hogy mi hajtja még. – Azt hiszem, az, hogy élvezem, meg adrenalint ad. Persze vannak nehezebb és könnyebb részei, de fitten tart.”

Ian Barnes csak négy másodperccel maradt el a legjobb 1500 méteres időtől, így közel az újabb cél.

Nem csoda, hogy az idős úr motiválja a többi klubtagot, ráadásul nemcsak futóként, ugyanis a legaktívabb önkéntesek egyike. A klub honlapján 2015 decemberében megjelent cikkben bemutatták az általuk egyszerűen csak futócsodának nevezett Barnes életútját. Mint kiderült, egész életében kötődött az atlétikához, a húszas-harmincas éveiben is futott; büszke volt rá, hogy az 1963-as brit bajnokságon a később maratoni futásban Európa-bajnoki bronzérmes (1969), Nemzetközösségi Játékok-győztes (1966) Jim Alder hosszútávfutóval versenyzett.

Az ötvenes éveiben kezdett el sikereket elérni veteránviadalokon, 51 éves korában előfordult, hogy ugyanazon a délutánon győzött 800, 1500 és 3000 méteren. A 60 felettiek között 1997-ben szerzett Eb-aranyat 1500-on Birminghamban, aztán még feljebb lépve 10 000 méteren is futott.

„Szerencsés vagyok, mert életem nagy részében jó egészségnek örvendtem, és meggyőződésem, hogy ebben nagy szerepet játszott a futás. Még mindig élvezem a verseny izgalmát és az eufóriát, ha jól ment.”

Már akkor úgy fogalmazott, nagy lökést adott neki, hogy megérte a nyolcvanat, hiszen új korosztályban versenyezhet. Ugyan most már a 85 és 90 év közöttiekkel indul együtt, de még megérhet egy-két korosztályt.

Egészségben, futva.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik