csupasport banner

A legszimmetrikusabb női testépítő

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2020.06.30. 17:33
null
A venezuelai Yaxeni Oriquen-Garcíát minden idők második legjobbjának tartják a szakágban, de éremgyűjteménye mellett elsősorban gyönyörűen kidolgozott izomzatára is büszke lehet.
Fotó: bodybuilding.com/Isaac Hinds

„Nagyon boldog vagyok, hogy tizenkét év kemény munka után végre sikerült nyernem – mondta a bodybuilding.com oldanak a 2005-ös Ms. Olympia-győzelme kapcsán. – Évek óta kőkeményen dolgozom, megérdemeltem, hogy az enyém legyen a cím. Fantasztikus hangulat volt a versenyen, és végig nyugodt voltam. Mindig higgadt maradok, hiszen mire eljön a verseny, úgy állok színpadra, hogy tudom, mindent megtettem a sikerért. Ha ki kellene emelni valamit, akkor a lábaimat és a bicepszemet mondanám, a vádlimon azonban lehet még fejleszteni. Sokat számít a fegyelmezettség, legyen akár edzés, akár étkezés, igaz, néha az édességek elcsábítanak.”

Yaxeni Oriquen-Garcíát minden idők legszimmetrikusabb testépítőjének tartják, aki nemcsak sikeres, hanem hosszú karriert is futott be, mivel három évvel ezelőtt, 50 esztendősen még mindig a színpadon állt. Közben persze más feladata is akad Miamiban: saját edzőtermében edzőként és tanácsadóként is lehet vele találkozni.

Az előbb említett beszélgetés során egyébként a Ms. Olympia előtti étrendjéről is mesélt, a verseny előtti 12 hétben már szigorú szabályok mellett táplálkozott. A nap zabbal és fehérjével indult, aztán nyolc tojásfehérje, valamint rozskenyér vagy rizstorta következett, napközben pedig két-két alkalommal csirke és köret (rizs vagy krumpli) volt a menü, továbbá protein és egy kis gyümölcs, és kiemelt figyelmet fordított a szénhidrátbevitelre.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29

Jakabos Zsuzsanna is megmérette magát az ország első számú súlyzós tömegsportrendezvényén

Csupasport
2025.03.18. 14:43

Szuperfitnesz, szuper dicsőség: magyar vb-érmek!

Csupasport
2025.01.19. 18:05
Ezek is érdekelhetik