Eszetlenül senki se versenyezzen!

Nedjalkov BeaNedjalkov Bea
Vágólapra másolva!
2020.03.08. 14:27
Szakértők szerint egy évben legfeljebb négy-öt indulás ajánlatos, a köztes hobbifutások az erőnlét javítását, a regenerálódást, az időbeosztás gyakorlását vagy a felkészülést segítik.

Kora tavasztól késő őszig szinte minden hétvégére jut legalább egy futóverseny az ország összes nagyobb tájegységére. Sokaknak a verseny nem más, mint az addigi felkészülés megkoronázása. Míg egyes futóknak motivációs célként hat a nevezés, másoknak a sok verseny az edzéstervük része. Hol húzódik az egészséges határ, mennyi a megfelelő versenyterhelés, és erőnket milyen időközönként érdemes próbára tenni?

„Az igazán elszánt sportolóknak minden edzés egy verseny, még ha amatőrök is, verseny önmagukkal, a tegnapi eredményükkel, mivel mindenki a fejlődésért edz nap mint nap – kezdte Plesz Botond triatlonedző, a Balatonman Pro Team szakmai vezetője. – Javasolni szoktam a sportolóimnak, különösen azoknak, akik hosszabb távokra készülnek, hogy egy évben egy fő versenyt tűzzenek ki célul, a többi rajthoz állást pedig tekintsük a fő célt szolgáló felkészülési versenynek. Ezeket nevezhetjük akár edzőversenynek is. Fontos azonban leszögezni, hogy nincs jól bevált recept. Az ideális versenyterhelés olyan, mint az edzésterv, vagyis személyre van szabva. Minden futónak, triatlonosnak megvannak az egyéni lehetőségei, hogy mennyi időt, pénzt és energiát képes a felkészülésre fordítani. Ezért nem lehet általánosítani, és kategorikusan kijelenteni, hogy egy célversenyt és további négy felkészülési versenyt tartok elfogadhatónak egy szezonban.”

Vannak azonban olyan amatőr sportolók, akik el sem tudják képzelni az életüket versenyek nélkül. Ezért, amikor csak lehet, rajtszámot öltenek magukra, és élesben teszik próbára erejüket. Szezononként akár hetente, kéthetente is részt vesznek versenyeken, kihasználva a hazai és külföldi lehetőségek széles választékát. Márpedig kínálatból van bőven, mivel a futás térhódításával a versenyek száma is gyarapodik.

„Imádok utazni és futni, ezért ezt a két kedvtelésemet kötöm össze, nagyon sok versenyre igyekszem eljutni, s ahová csak tehetem, elmegyek” – nyilatkozta Roskovics Miklós amatőr terepultrafutó. A sportember kis túlzással már körbefutotta az egész világot, többek között olyan csodálatos környezetben versenyezhetett, mint a Góbi sivatag, a kaliforniai Halál-völgy vagy éppen a vulkáni sziget Réunion.

 

Roskovics Miklós a Góbi mellett egészen különlegesnek számító helyszíneken is futott már.

 

„Ázsia lenyűgöz, teljesen más a kultúra, fantasztikusak az ételek, gyönyörű a táj. Az ilyen egzotikus utazásaim során a versenyeken mindig a befutó utáni nagy lakmározást várom – ha lehet így mondani, ez nekem a jutalom. Csodálatosnak tartom az életben, hogy találtam egy olyan hobbit, amelyet a másik szenvedélyemmel együtt űzhetek, felfedezve így különböző kultúrákat. Megismerhetem a világ számos érintetlen részét, nem beszélve arról, hogy a versenyeken kijelölt útvonalaknak köszönhetően olyan helyekre is eljuthatok, amelyekre hagyományos zsákos turistaként sohasem volna lehetőségem.

Az idén teljesíteni szeretném az ultrafutók úgynevezett Grand Slam-sorozatát, vagyis elindulok a 4Desert elnevezésű sorozat mind a négy állomásán. A program tavasszal kezdődik az afrikai Namib-sivatagban, majd nyár elején a Góbi sivatagban folytatódik.

Nyár végén a dél-amerikai Atacama-sivatag a cél, hogy végül novemberben az Antarktiszon tegyem teljessé a kihívást. Biztosra veszem, hogy nagyon izgalmas lesz!”

Roskovics Miklós amondó, bár izgulós típus, a versenystressz teljes mértékben pozitívan hat rá, versenykörülmények között mindig képes kihozni magából a legjobbat.

A versenymániáról bővebben is írunk Futóversenyek 2020 magazinunkban, amelyben bemutatunk számos kisebb és nagyobb versenyt, írtunk az idei futócipőtrendről, a rajtcsomagokról, a népszerű félmaratonikról is.


Plesz Botond véleménye szerint mentálisan is gyakorolni kell a versenyzést, így fel lehet készülni a váratlan helyzetek kezelésére, mivel versenykörülmények között teljesen más ingerek érik a sportolókat, más megoldásokra van szükség egy-egy váratlanul fellépő mélypontnál, mint a mindennapi edzések során.

„A köztes versenyek beiktatása jó visszacsatolás lehet a felkészültségi szintről, de fontos megjegyezni, segítik a sportolókat, hogy fejben is gyakoroljanak – folytatta a triatlonedző. – A felkészüléshez ugyanis nem csak a fizikai terhelés tartozik. Szorosan kapcsolódik a pontos időbeosztás elkészítése, a frissítés és a felszerelés összeállítása, valamint a lehetséges hibák kiküszöbölése is. Az amatőrök azért is szeretnek versenyezni, mert mindenkiben munkálkodik egyfajta egészséges becsvágy, versenykörülmények között pedig ki lehet szakadni a komfortzónából és a monoton edzéskörülményekből.”

Roskovics Miklós egy évben általában négy-öt versenycélt tűz ki maga elé, s részt vesz még néhány felkészülési versenynek nevezett próbatételen is.

 

„Szeretek kiszakadni a hétköznapokból, teljesen kikapcsol, feltölt, kihozza belőlem a rejtett tartalékokat, felszabadítja bennem az energiákat.”

Plesz Botond véleménye szerint fontos megtalálni az egyensúlyt, és felmérni, mit adhat ráadásként egy verseny a felkészülés alatt.

„Célszerű mérlegelni, érdemes-e mondjuk feláldozni egy egész hétvégét azzal, hogy átutazunk az országon egy félmaratoni táv miatt, vagy éppen ugyanazt a két óra körüli edzést elvégezhetjük a megszokott közegünkben, időt és energiát spórolva ezzel. Érdemes eldönteni, hogy mit ad az a verseny hozzá a felkészüléshez. Hosszú távon ugyanis a túl sok verseny akár a visszájára is fordulhat, és kiégéshez vezethet. Márpedig ez nem cél az amatőr sportban sem.”

 

Segíthet a Szeosz

A legsikeresebb hazai futó- és triatlonversenyeket szervező Maratonman-versenysorozat tulajdonosa, Zelcsényi Miklós szerint az amatőr sportolók érdekét is szolgálja, hogy egyre több a verseny. Mihelyst ugyanis új belépő érkezik a piacra, ösztönzi a szervezőket a minél magasabb színvonal biztosítására.
„A versenyszervezőknek a tavalyi évben hoztuk létre a Szabadidősportesemény-szervezők Országos Szövetségét, a Szeoszt, amely egy érdekképviseletként működő szakmai szervezet – mondta Zelcsényi Miklós. – A szövetség többek között azzal a céllal alakult, hogy a versenyszervezők egymást segítve összefoghassanak a még színvonalasabb rendezvények lebonyolítása érdekében. Az egyik idei fő tevékenységünkben azért dolgozunk, hogy a nevezési díjakat áfamentessé tehessük, valamint a terepfutóversenyeken a parkerdők használatának engedélyezési eljárásait egyszerűsíthessük.”


 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik