Edzőtermek koronavírus idején

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 11:45
Magyarországon is felütötte a fejét a koronavírus, így joggal vetődik fel a kérdés: menjünk-e edzőterembe vagy inkább ne? A szakértő szerint ha odafigyelünk, nem lesz baj.

Amikor az olasz kormány egy hete karantén alá helyezte a koronavírus gócpontját Észak-Olaszországban, nemcsak a gyárakat, vállalatokat, hivatalokat, oktatási intézményeket és a sportlétesítményeket, hanem az edzőtermeket is bezárták. A járvány miatt több észak-olaszországi sporteseményt, többek között az Internazionale–Ludogorec Európa-liga-párharc milánói visszavágóját, valamint számos olasz élvonalbeli labdarúgó-mérkőzést is zárt kapuk mögött rendeztek meg.

Sokunkban megfogalmazódik a kérdés, vajon a vírus magyarországi megjelenése miatt hanyagoljuk-e az edzőtermeket?


Csupasport-magazin: A nehéz pályák nagymenője

Vas Kata Blanka igazi vagány csaj, imádja a nehéz pályákat – de voltaképpen minden bringás szakágban otthon érzi magát. Ha pedig már sok az edzés, kikapcsolódásként elmegy a családdal – bringázni!
Erről és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.


„Engem elsősorban a nemzetközi hírek aggasztanak – kezdte mondandóját Berkes László testépítő-szakágvezető és személyi edző. – Sajnos nézők nélkül rendezik meg a hétvégén az egyesült államokbeli Arnold Sport Fesztivált, amelyet Arnold Schwarzeneggerről neveztek el. Úgy tudom, egyedül a testépítő-világbajnokság szombati döntőjére mehetnek be érdeklődők. Magyarországon még nem érzékelem, hogy a koronavírus erősödő jelenléte bármilyen módon is befolyásolná az edzőtermek látogatottságát. Tény, hogy az edzőtermekben is egyre többen beszélnek a fertőzésről, de nem tapasztalok pánikhangulatot.”

Csak saját törülközőjét használja! (Fotók: AFP)

Az edzőtermek nem veszélyeztetettebbek, mint a tömegközlekedési eszközök vagy a közintézmények, amelyekben sok ember fordul meg naponta. Megfelelő odafigyeléssel csökkenthetjük a veszélyt, hogy az emberek megfertőződjenek ezeken a helyeken. Persze a tökéletes higiénia sem garancia arra, hogy ne kapjunk el valamilyen fertőzést” – figyelmeztetett Berkes László.

Mielőtt elindulunk kedvelt edzőtermünkbe, érdemes átgondolnunk néhány dolgot, ami a megelőzésben segíthet. A szakember szerint a betegségek és a fertőzések elkerülésében nagy szerepe van az immunerősítőknek, vitaminoknak és étrend-kiegészítőknek. Ezen túl azonban van más is, ami segíthet.

„Mielőtt nekikezdünk a futópadozásnak vagy az erősítésnek, alaposan fertőtlenítsük a felszereléseket és a kezünket. A biztonság kedvéért edzés közben és után is ismételjük meg ezt!

A legtöbb helyen már vannak alkoholos kézfertőtlenítők, bátran használjuk őket! Ha valaki biztonságban érzi magát szájmaszkban, nyugodtan vegye fel, ám ez sem jelent teljes védelmet. Figyeljünk arra is, hogy ne feküdjünk más törülközőjére. A termeket működtetőknek pedig érdemes lenne felhívniuk a vendégek figyelmét a fertőtlenítés fontosságára. Ha mindez megtörténik, elkerülhetjük a betegséget, és vélhetően az edzőtermek sem zárnak be.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik