csupasport bannerhátsófüves banner

Egyenes gerinccel könnyebb

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2019.11.19. 12:48
null
Néhány euróba kerülő tartásjavítót tesztelt egy osztrák újságírónő, s bár közben úgy mozgott, mint akit idegbecsípődés gyötör, néhány órás viselése segít megfelelően tartani a testünket.

Akik irodai ülőmunkát végeznek, és éppen a monitor előtt dolgoznak, álljanak meg egy pillanatra, s figyeljék meg, milyen az ülőhelyzetük. A többség – miután gyorsan kihúzza magát – azt felelné: nem is olyan rossz. Az igazság azonban, hogy mihelyst nem figyelünk, hajlamosak vagyunk mélyre csúszni a székünkön vagy előregörnyedve meredni előre.

A helytelen testtartás rengeteg egészségügyi probléma és kínzó fájdalom kiváltója lehet. Erre mutatott rá az osztrák Der Standard című lap is. A szerző, Bernadette Redl a téma feldolgozása közben felismerte, hogy az íróasztalnál töltött munkanap végére olyan görbe a háta, mint egy kérdőjel, ezért kapva kapott az alkalmon, hogy teszteljen egy tartásjavítót.

A termék – amelynek a nevét az összeállításban jótékony homály fedi – egy nagy osztrák áruházlánc (Hofer) üzleteiben 6.99 euróért, vagyis mintegy 2300 forintért kapható. A fekete, párnázott hevedert úgy vesszük fel és viseljük, mint egy hátizsákot (ugyanakkor elfér a ruha alatt), illetve úgy kell a tépőzárak segítségével beállítani, hogy rögzítse a vállat.
Viselése közben kezünket nehezünkre esik előre kinyújtani, a vállunk pedig hátrafeszül. Ennek köszönhetően testtartásunk csakugyan kiegyenesedik. Használatkor ritkábban fordulhat elő, hogy görnyed a vállunk, és a fejünk előreesik, a heveder ugyanis kellemetlenül szorít – írhatnánk, figyelmeztet, ha nem húzzuk ki magunkat.

Minél feszesebbre állítjuk, annál szögletesebben lehet benne mozogni. A tesztelő újságírónő például olyan szorosra húzta, hogy messziről úgy festett, idegbecsípődése van, annyira mereven és robotosan sétált.

 

A helytelen testtartás idővel kellemetlen fájdalommal járhat.

 

Hosszú idő után mégis előfordulhat, hogy viselése közben görnyedni kezdünk. Az egyenes testtartás tehát nem magától értetődő, kell valami, amely emlékeztet, hogy húzzuk ki magunkat. A termék csak addig lehet hasznos, amíg nem szokjuk meg a viselését.

A csomagoláson szerepel, hogy naponta 4-6 óránál többet ne hordjuk. Azt már a hozzászólásokat író vásárlók fűzték hozzá, hogy testtartásunkon többek között rendszeres tornával és mozgással javíthatunk.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Összejöhet az UEFA rémálma, történelmi zakóra is szükség lehet San Marino pótselejtezős szerepléséhez

Foci vb 2026
2025.10.13. 11:59

Románia a 95. percben szerzett góllal legyőzte a vb-selejtezőben eddig hibátlan Ausztriát

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:40

Az osztrák csatárlegenda élesen bírálta San Marinót: Pizzasütőkből álló csapat

Foci vb 2026
2025.10.10. 09:13

Vb-selejtezők: az osztrákok tíz gólt rámoltak be San Marinónak, Modricék ikszeltek a csehekkel

Foci vb 2026
2025.10.09. 22:46

Felcsillant a remény a vb-részvételre

Népsport
2025.09.24. 09:27

Kórházban az osztrák kapitány, nem ő hirdeti ki a válogatott keretet

Foci vb 2026
2025.09.23. 14:16

Davis-kupa: a címvédő olaszokkal negyeddöntőznek a magyar csapatot búcsúztató osztrákok

Tenisz
2025.09.17. 14:31

Odabringázott a drukkerekhez az osztrák szövetségi kapitány, hogy megköszönje a szurkolást

Foci vb 2026
2025.09.10. 09:59
Ezek is érdekelhetik