csupasport bannerhátsófüves banner

Nyári Dragon Race Nyírbátorban

Rác BenedekRác Benedek
2019.07.26. 15:03
null
A februári Dragon Ice után július 27-én, szombaton jön a Dragon Race 3.0, amelynek a helyi strand is fontos részét képezi óriáscsúszdás akadállyal és egyéb nehezítő feladatokkal.

Harmadszor rendezik meg július 27-én, szombaton Nyírbátorban a nyári Dragon Race-t a helyi wellness- és gyógyfürdő területén, illetve környékén, a szervezők pedig idén is készülnek néhány újdonsággal a résztvevőknek.

„Hat új akadályt tartalmaz a pálya, ráadásul a tavalyihoz képest megdupláztuk az indulók létszámát – kezdte Margitics Zoltán főszervező. – A gyerekeknek extra élménnyel készülünk, egy hatalmas habparti várja őket. A helyi fürdő és a város is sokat segít nekünk, s idén a pálya része lesz az óriáscsúszda, amelyen mindenkinek le kell majd csúsznia.”

A főszervezőtől megtudtuk, az Európa-bajnokságokon is használt OCR-akadály is várja a futókat, de emellett is több különlegességgel készülnek, s bár biztos, hogy nehéz lesz a pálya, hatalmas élmény lesz a teljesítése. A csúszdázás mellett sem lesz hiány a vízből, a szomszédos tóban is állítanak fel akadályokat.

„Extra kemény verseny lesz, quadratlon-, illetve Spartan Race-versenyzők is neveztek, szóval nívós mezőnyre lehet számítani, ami mutatja, minőségi versenyt hoztunk össze, számolnak velünk a résztvevők.”

A Dragon Race 3.0 egyébként nemcsak akadályfutóverseny, hanem egy komplett családi nap a strandon éjszakai fürdőzéssel, Sub Bass Monster-koncerttel. A gyerekfutam mellett 5 és 10 kilométeren lehet nevezni, a rövidebbik távon egyéniben és csapatban is indulhatnak a versenyzők, akik a helyszínen is jelentkezhetnek.

Címlapfotó: MTI/Varga György

Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
22 órája

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik