Rakonczay Gábor hét nap alatt 363 kilométert megtéve jutna el a tengerszintről (Genovából) 4808 méter magasságba, a Mont Blanc csúcsára. Futva és mászva.
– Tényleg nem járt még olyan magasan, ahová most felfutni, felmászni vágyik?
– Nem – mosolygott Rakonczay Gábor, és közben nem látszott különösebb aggodalom az arcán. – Háromezer-nyolcszázon voltam négyszer, és az akklimatizáció jegyében az elmúlt napokban felmásztunk négyezer-kétszázra, és baromira tetszett, érzem, hogy jó lesz, hogy menni fog.
– Mi egy ilyen expedíció legfőbb nehézsége?
– Hogy fel kell menni nagyon magasra. Régóta gondolkodom egy ilyen kihíváson, éppen amiatt, hogy nagyon összetett: a futás része elvileg nem okozhat gondot, bőven le tudok futni száz kilométert egy nap alatt, meg másnap is, de egymás után három napig... Nos, az már komoly dolog. Főleg, hogy a negyedik napon vár még rám néhány kilométer emelkedőn, majd pedig az ötödiken elkezdődik a mászás egy olyan hegyen, ami magasnak számít Európában.
– Igényelt ez valamiféle speciális felkészülést?
– Az elmúlt két hónapban úgy időzítettem a futásokat, hogy dél körül, viszonylag magas, százhatvan fölötti pulzusszámmal teljesítettem a távot, ezzel szoktattam a szervezetemet a kevesebb oxigénhez. Lehet, hogy ennek is köszönhető, vagy a genetikámnak, de amikor az elmúlt napokban másztunk, nyolcvanhat volt a pulzusom, vagy maximum 112, ami nagyon jónak számít.
– Hogy jutott eszébe egy efféle kaland?
– Szeretek olyan feladatokba belefogni, amit előttem még nem oldott meg senki, és ismereteink szerint ezt a konkrét kihívást dokumentáltan még senki sem hajtotta végre. Volt olyan, aki bringázott, volt, aki túrázott, de futva ekkora távot úgy még nem próbált senki úgy, hogy a végén felmászott egy ekkora hegyre. Elindult egyébként egy olyan irányzat az utóbbi években, hogy tengerparttól a hegytetőig mennek az emberek – s hiszem, hogy a következő évek érdekes lehetősége lesz ez néhány extrém sportoló számára. Számomra azonban egy másféle, egy sokkal nagyobb projekt előszele.
– Bírni fogja?
– Az elmúlt négy-öt évben rákaptam az ultrafutásra, az idén teljesítettük a 681 kilométeres országátfutást, úgyhogy ezzel a részével remélhetőleg nem lesz gond. Az Antarktiszon kiderült, hogy jól viselem a hideget, és a hegymászás iránt is elkezdtem érdeklődni. S ebből a háromból gyúrták össze ezt a mostani expedíciót, ami nagyon komplex, de nekem éppen ezért érdekes. Nem szeretem a kikövezett utakat, amelyeken csak úgy végig lehet sétálni.
– Mi az első lépés a nem kikövezett úton?
– Kedd reggel fél hatkor indulok a tengerpartról, száz kilométert teszek meg egy kisebb, körülbelül nyolcszáz méteres hegyet átszelve, majd visszaérek sík terepre. Aztán vár rám újabb száz, majd megint száz kilométer, s a végére marad a hegymászás. Megnéztem magamnak a hegyet, felmásztam 4226 méterre, majd aludtam két éjszakát 3585 méteren, és úgy érzem, remekül ment: végig alacsony maradt a pulzusom. Úgy érzem, felkészültem az előttem álló napokra.
Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden
