csupasport bannerhátsófüves banner

Blaskó Mihály: 230 kilométer a dzsungelben

Vágólapra másolva!
2019.05.30. 21:37
null
Az Amazonas mentén fut Peruban Blaskó Mihály, aki az Ultrabalaton- és Spartathlon-teljesítések után szeretne másfajta környezetben is célba érni.

Welcome to the Jungle!

A Guns N' Roses slágere lehetne a verseny indulója. Egy egészen különleges viadalra készül Blaskó Mihály: a Buda Gourmet étteremvezetője május végén még finom ebédekkel várta a vendégeket, de a gondolatai már máshol, mondhatni, nagyon messze jártak.

Peruban, fent a hegyekben.

Június 2.: indul a dzsungel-ultramaraton.

„A körülmények miatt már egy héttel a verseny előtt útnak indultam, öt napot Cuzcóban töltök – mondta a 39 éves Blaskó Mihály. – Az inka birodalom egykori fővárosa háromezer-négyszáz méter magasan fekszik, oxigénhiányos a környezet, kell egy kis idő az akklimatizációhoz.”

A legnedvesebb és a legforróbb versenyként aposztrofálják a megméretést, aligha véletlenül.

„Nehezítés, hogy a cuccaidat magaddal kell vinned, nincsenek segítők – ismertette a verseny részleteit Blaskó Mihály. – Vagyis össze kellett csomagolnom egy tizenkét kilós táskát, amelyben többek között lesz víztisztító berendezés arra az esetre, ha a folyóhoz közel kerülök; függőágy, amelyet magamnak kell felszerelnem, ha pihenni szeretnék. Önellátó a verseny. Persze részletes tájékoztatást kaptunk, milyen gyógyszerekre, esetleg injekcióra lehet szükség, de nem kétséges: az oxigénhiányos környezet, a magasság és a csaknem százszázalékos páratartalom miatt különleges kihívás előtt állok.”

Hülye kérdés: miért? Nos, Blaskó Mihály azt mondja, ízig-végig vendéglátósként nem a legsportszerűbb életet élte, és a mérlegre állva huszonöt kiló súlyfelesleggel szembesült. Változtatni akart. Elindult, és azóta meg sem állt…

„A hosszú távú futás közben az ember magára marad – jött a válasz. – A mai világban erre kevés lehetőségünk van, ám futás közben semmihez sem fogható, semmihez sem hasonlítható nyugalom lesz úrrá rajtam. Olyan mentális erőt kapok ezektől a versenyektől, hogy azt nehéz szavakba foglalni. Van időm gondolkodni! Sohasem hittem, hogy akár csak tíz kilométert képes vagyok lefutni, amikor pedig egyre többet értem el, kerestem az új és új kihívásokat. Kilencszer voltam a Balaton Szupermaratonon, négyszer egyedül teljesítettem az Ultrabalatont és kétszer a Spartathlont. Itt különösen nehéz körülmények között kell futni, de épp ez a lényeg. Meg akarom tudni, képes vagyok-e rá.”

Irány Peru! Blaskó Mihályt várja a dzsungel.

Legfrissebb hírek

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök Napjára

Csupasport
12 órája

Authentic Phidippides Run: Blaskó Mihály jócskán megjavította egyéni csúcsát

Csupasport
2025.12.04. 12:30

Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

Csupasport
2025.12.02. 12:54

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Csupasport
2025.12.01. 17:50

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Csupasport
2025.11.30. 11:23

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Csupasport
2025.11.27. 12:13

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Csupasport
2025.11.26. 12:05

Bekapcsolt a versenyszellem, meglepő győzelmet aratott

Csupasport
2025.11.24. 18:20
Ezek is érdekelhetik