csupasport bannerhátsófüves banner

Kutyákkal, vakon futott félmaratonit

Tamás RitaTamás Rita
Vágólapra másolva!
2019.03.22. 20:11
null
Thomas Panek az első olyan vak futó, aki emberi segítség nélkül teljesítette a New York-i félmaratonit: a negyvennyolc éves férfit három labrador vezette a huszonegy kilométeres táv teljesítésekor.

Thomas Panek azért harcol, hogy minél több látássérült sportolhasson szabadon, kutyák segítségével

Cikkünk hőse a húszas évei elején veszítette el látását, de azóta is több mint húsz félmaratonit lefutott. Igen ám, de mindezt futótársai segítségével kellett tennie, s ezen szeretett volna változtatni, ugyanis fontos neki a szabadság, akár az edzések, akár a versenyek során. Úgy érezte, hogy ezek a teljesítések emberi segítséggel nem ugyanolyan értékesek, mint ha önállóan küzdené le a távot.

Thomas Panek alapítványt hozott létre, amely a vakvezetés támogatását tűzte ki céljául, de segítségére volt egy másik alapítvány is, amely kutyák kiképzésével foglalkozik. A három labrador, Waffles, Westley és Gus három hónapos kiképzésen vett részt, ezalatt közel kétszáz kilométert tettek meg arra felkészítve, hogy akit vezetnek, zavartalanul mozoghasson.

A verseny remekül sikerült, a három kutya három-öt kilométerenként váltotta egymást, Gus, aki már hétéves, visszavonul, de a másik két kutya kétesztendős, tehát ők még várhatóan sok versenyen kísérhetik majd a jövőben futásért rajongó gazdájukat.

„Fontos volt, hogy meg tudjam őrizni a fizikai és lelkierőmet, ha már egy genetikai betegség következtében a szemem világát elveszítettem – mondta Thomas Panek. – Ehhez azonban elengedhetetlen a sport. Korábban mindig függtem a futótársaimtól, ennek immár vége.

A történetem persze nemcsak a vakokat érinti, tanulságos lehet a látóknak is. Ha én vakon futok, vajon milyen kifogása lehet annak, akinek semmi baja, csak mindig talál valamilyen magyarázatot arra, hogy miért ne sportoljon?!”

Legfrissebb hírek

Közel a kihüléshez, kísérő nélkül teljesítette a Spartathlont

Csupasport
17 órája

Lányai is segítették, hogy teljesíteni tudja az UTMB-t

Csupasport
2025.09.30. 19:50

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.29. 19:35

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
2025.09.28. 13:51

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
2025.09.28. 09:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Nagy kirándulás lesz számára az első Spartathlon

Csupasport
2025.09.24. 11:22
Ezek is érdekelhetik