csupasport bannerhátsófüves banner

Kulináris maratoni – francia módra

Tamás RitaTamás Rita
2019.03.23. 15:44
null
Már lehet nevezni arra a franciaországi maratonira, amelyen a verseny közben bort, steaket, szőlőt és mindenféle finomságot kóstolnak az indulók, emellett pedig az is előírás, hogy valamilyen jópofa öltözéket kell viselniük.

A franciák az életet, és így a futást is lazán veszik... Az idén ősszel esedékes Marathon du Medoc-versenyen például a szuperhősök témát kell tükröznie az indulók ruházatának, s miután hagyományos, több évtizedes múltra visszatekintő viadalról írunk, ehhez hozzá kell tenni, hogy a borkóstolás most sem marad el.


A Marathon du Medocot 35. alkalommal rendezik meg Délnyugat-Franciaország lankás vidékén. A szeptemberi eseményre, ahhoz képest, hogy számos finomságot kóstolnak az indulók verseny közben, nem is drága a nevezés, mindössze nyolcvannyolc eurót kell fizetniük a résztvevőknek. A női és a férfi győztes annyi liter bort vihet haza, ahány kilót nyom, a legnépszerűbb öltözékben indulók pedig szép adag borjúhússal gazdagabban térhetnek haza.


E maratoni futás szintideje hat és fél óra, amit azzal magyaráznak a szervezők, hogy ennyi idő alatt bármelyik kezdő be tud futni anélkül, hogy megszenvedné a negyvenkét kilométeres távot, sőt még a kóstolókkal kibővített frissítőpontok nyújtotta lehetőségekről sem kell lemondania.


Az első versenyt 1985-ben rendezték Bordeaux közelében, és ugyan egyértelmű, hogy itt nem a teljesítmény az elsődleges, a legjobb időt azért nyilvántartják: tavaly a francia Denis Mayaud 2:26 óra alatt futotta le a távot.


A verseny után mindig hajnalig tart az ünneplés, élő zene és további sok finomság várja a verseny teljesítőit. Aki kedvet kapott hozzá, jó, ha tudja: idén szeptember 7-én rendezik a versenyt, s a több, mint nyolcezer indulónak háromszáz önkéntes segít az eligazodásban – hiszen ki tudja, ki mennyire lendül bele a futás mellett a (bor)kóstolásba...

Legfrissebb hírek

Az év férfi terepultrafutója, Belus Tamás új versenyekre is készül

Csupasport
5 órája

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Csupasport
Tegnap, 14:30

Aranyérmet nyert a kalandos téli versenyen

Csupasport
2026.02.20. 17:53

Vadas József győzelemre készült a jeges pályán – össze is jött neki

Csupasport
2026.02.19. 14:01

Mintha kötéllel húzta volna maga után az éllovas – ezüst a téli versenyen

Csupasport
2026.02.18. 14:28

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Csupasport
2026.02.15. 18:33

Rengeteget futott a verseny előtt, nem volt friss, mégis simán nyert

Csupasport
2026.02.13. 17:41

Murányi Gábor egy kicsit eltévedt, de így is az első helyen ért célba

Csupasport
2026.02.12. 14:56
Ezek is érdekelhetik